Muller, Samuel - Feith, Johann Adrian - Fruin, Robert: A levéltári rendszerezés és iratleírás kézikönyve (Budapest, 2019)
A Kézikönyv és a hazai levéltári gondolkodás
Az egyesített főváros levéltárában is a masszív tárgyi-időrendi vonatkozási szempontrendszert kívánta érvényesíteni annak vezetője, Erdei Henrik. A főlevéltárnok a történeti levéltár rendezési elveit felvázolva át kívánta csoportosítani az 1873 előtti iratsorozatokat, újonnan készítendő magyar nyelvű tárgymutatók alkalmazásával. Az átrendezést az eredeti egységek megbontásával, azok utólagos tárgyrendbe osztásával kívánta megvalósítani. „Országos ügyek”, „városi, helyi ügyek”, „személyi, illetve magánügyek” iratcsoportjai kerültek volna kialakításra. Az ekként, tárgyi alapon átrendezett régi levéltári anyagról végül egységes — az összes iratsorozat aktáinak adatait „értelemmel megválasztott” — tárgyszók alapján hatalmas tárgymutatósorozat készült volna. 87 Az Országos Levéltár létrehozása érdekében kifejtett mozgalom egyik érdekes megnyilvánulása volt egyéként Révész Imre 1868-ban Debrecenben megjelent úttörő munkája.88 Rövid m űve az első levéltárelméleti szakmunka, amely a levéltári források történeti szempontú hasznosíthatóságából indul ki, s megszabva az iratőrzés tárgyi és személyi feltételeit, az anorganikus időrend érvényesítését szorgalmazza, továbbá számos szempontot felölelő mutatók szükségességére figyelmeztet. A levéltárosi szerepre vonatkozóan a társadalmi kapcsolódás jelentőségét is hangsúlyozza. A korszak felfogására korántsem jellemző módon az első hazai levéltárelméleti mű szerzője a korszerű levéltárosról ekként vélekedett: a levéltárosoknak „nem valami penészszagoló, szőrszálhasogató, nagy képeket vágó s fontoskodó mikrológ embereknek kell lenni, hanem olyanoknak, kik átható s mintegy teremtő elmével bírnak s kiknek tekintete előtt a levéltár nem valami megmerevült holt tömeg, hanem a létező társadalmi viszonyokkal és azok fejlődésével élő és szerves egybeköttetésével lévő nagyfontosságú kincs.” 89 Megemlítve a korszak levéltárelméleti vonatkozásokat is felmutató néhány vállalkozását, nem érdektelen Nagy Lajos nak, Somogy vármegye le véltárnokának háromkötetes „Levéltári Kis Tükör” című munkájára hivatkoznunk. Ez viszont tematikai feltáró vállalkozásként a megye közgyűlési jegyzőkönyveihez készült. Gondolati hátterében itt is a tárgyi vonatkozás állt, ám a segédlet összeállítója számára nyilvánvaló volt a lehetséges tárgyak sokrétűsége, amelyre a levéltár „kincsestár” metaforája utal, s ez okból is következetes fogalomhasználatra és terminológia alkalmazására törekedett. 90 44 87Horváth, 1996. 36. p. 88Révész, 1868.; Lukinich, 1926. 302–307. p. 89Lukinich, 1926. 306. p. 90Kanyar, 1956. 36–38. p.