Muller, Samuel - Feith, Johann Adrian - Fruin, Robert: A levéltári rendszerezés és iratleírás kézikönyve (Budapest, 2019)
Beágyazódás, levéltárelméleti hatás
Jenkinson alapjában véve rokonszenvező álláspontjával szemben egy évtizeddel később viszont súlyos kételyeket fogalmazott meg egy svéd szakember, Karl Gustaf Weibull, Lund tartományi levéltárnok.44 A német szakkörök érdeklődését is felkető cikkében úgy vélte, a porosz-holland rendszer túl messzire megy az anyag szerves állapotára történő hivatkozásban, azt öncélúvá teszi, s eltávolodik a levéltár valódi rendeltetésétől. Javaslata szerint olyan fondszerkezetek kialakítása volna igazából indokolt, amelyet a létrehozó szerv ügyvitelének gondos tanulmányozása alapján a levéltáros alkot meg. Ez volna „... a különféle regisztratúra-rendek esetlegességeitől mentes igazi szerves rendszer, amely valóban visszatükrözné az illető hatóság (intézmény stb.) életét. Szóval a levéltárnok munkája szerinte nemcsak rekonstruáló, mint a paleontológusé (a ’Handleiding’ kifejezése), hanem újjáteremtő is”. A kritikára 1933-ban a három szerző közül még életben lévő Robert Fruin adott választ, tapodtat sem engedve a „régi elvekből”: „...ha eltérünk a proveniencia elvének szigorú értelmezésétől, úgy nem lesz megállás a levéltári test határánál: a következő lépés megint a különböző levéltári testek anyagának összekeverése lesz” – hang sú -lyozta. 45 A szervezetrendszert tekintve egyre inkább differenciálódó hivatalok, s az akták tömeges jelleggel közlevéltárba kerülése érthető súllyal vetette fel az iratképzőtől elhatárolódó merev levéltári koncepcióját ért kritika indokoltságát. Adolf Brenneke mélyítette el, s fogalmazta meg elvi igénnyel a Weibull által megpendített gondolatot. A Kézikönyvnek az a tézise, amely szerint a levéltári állományok irattári rendje érintetlenül fenntartandó, s a megbomlott rend helyreállítandó, figyelmen kívül hagyja – vélekedett –, miszerint ez a rend nem feltétlenül tükrözi a fondképző eredeti szándékait, másrészt számos kezelési hiba és keveredés folytán értelmetlenné is válik az eredeti rend erőltetése.46 S mivel a modern regisztratúrák már nem mu tatják azt a végleges formát és szépen rendezettséget, mint a régiek, ám mégsem maradhatnak szétesett állapotban, ezzel szabad kezet is kap a levéltáros az indokolt változtatásokra („...müssen uns die Freiheit nehmen, sie wesentlich umzuformen...”). Vagyis tehát ki kell lépni a holland „alapító atyák” által megszabott gondolatkörből. Hiszen „nem egyedül az 33 43Jenkison, 1966. 17–18., 100–102., 104–105., 118–119. p. 44Brenneke, 1953. 75–77. p. 45Varga, 1938. 40–41. p. 46Brenneke nyíltan bevallotta, hogy ezeket az elvi kifogásokat a porosz Titkos Levéltárban nyert tapasztalatok nyomán fogalmazták meg. Elbeszélése szerint az 1870-es években tömegével beszállított aktákat ugyanis kapacitás híján nem tudták már az addigi gyakorlat szerint a bent lévő sorozatokhoz hozzárendezni, hanem egyszerűen „úgy hagyták az aktákat, amint beérkeztek” – azaz az eredeti irattári rendben. Brenneke, 1953. 67. p.
