Muller, Samuel - Feith, Johann Adrian - Fruin, Robert: A levéltári rendszerezés és iratleírás kézikönyve (Budapest, 2019)

S. MULLER, J. A. FEITH, R. FRUIN: A levéltári rendszerezés és iratleírás kézikönyve - II. fejezet. A levéltári iratok rendszerezése [Lásd a IV. fejezetben írottakat is!]

ma is betartják ezeket a rendelkezéseket. Angliában ugyanis valóban feltételezhető, hogy a hiányzó iratokat olyan személyek tulajdonították el, akiknek érdekük fűződött ahhoz, hogy azalatt, amíg a dokumentumok az ő kezükben voltak, összezavarják vagy meghamisítsák azokat. Nálunk ezzel szemben sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy az iratokat a francia uralom idején értéktelen papírosként bocsátották áruba, nincs tehát semmi különös okunk azt feltételezni, hogy meghamisították volna őket azalatt az idő alatt, amíg a levéltáron kívül voltak. Nálunk, ahol a levéltárosok őrizetére bízott fondok valójában holt anyagot tartalmaznak, teljesen felesleges lenne az efféle – az iratok egyszerű használata szempontjából igen hátrányos –intézkedések alkalmazása. A mi levéltárainkat a múlt század folyamán gyalázatosan elhanyagolták és többnyire erősen megtizedelték. Később, amikor az emberek itt-ott jobb belátásra tértek, az elveszett iratok ajándék és vétel révén részben ismét visszakerültek a levéltárakba, vagy amennyire csak lehetett, magánszemélyektől származó kéziratokkal helyettesítették őket. Ebben a helyzetben már annak is örülhetünk, ha sikerül ismét eltávolítani a fondokból az utóbbi csoportba tartozó iratokat. Felesleges lenne viszont ennél is messzebbre menni és száműzni a levéltárból azokat az iratokat, amelyek valaha odatartoztak, mivel a fondok sértetlen egysége amúgy sem létezik már. Külső őrzőhelyen tárolt iratok kezelésének kérdése főként a vármegyei és városi iratok változó őrzési helyeinek általános problematikája vonatkozásában szerepel a hazai irodalomban; – az ezzel elvileg összefüggő autenticitás problémája ugyanakkor nemigen kerül szóba. Varga Endre vélekedése szerint az angliai túlzott óvatosság oka lehet, miszerint ott a levéltárakat „aránylag kevesebb viszontagság érte, tehát nagyobb a valószínűsége, hogy a magánkézbe került irat rossz szándékkal tulajdoníttatott el s meghamísíttatott”. Varga, 1940–1941. 137. p.; A levéltáron belüli reponendákkal kapcsolatosan az 1958-as fondjegyzék-utasítás szerint azok részint külön is kezelhetők, ám külön állag nem alakítható ki belőlük. Vö.: Vörös, 1958. 113. Benne: 124.538/1958 LOK sz. rendelet. A hazai levéltári gyakorlatban mindig jelentős menynyiségű reponenda halmozódott fel. Az erdélyi levéltárak iratai vonatkozásában például csak 1963 folyamán 21 folyóméternyi reponenda felszámolására került sor. Balázs, 1964. 2. sz. 259. p. 138