Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez

adtak hitelt. Volt, mi fűtse bizalmatlanságukat. A magyarok, noha történeti érvelésükben a több mint hétszáz éves magyar—horvát együttélésre is hivatkoztak, Horvátországot - ahogy ezt Horvát István 1844-ben publikált munkája próbálta bizonyítani - valójában fegyverrel szerzett országnak tekintették, a horvátok viszont önkéntesnek minősítették a két ország társulását. A magyar történeti álláspontot csak egy lépés választotta el az - egyébként soha ki nem mondott - következtetéstől: a hódítónak joga van megszabni azt a bánásmódot, amelyet az uralma alá hajtottál szemben alkalmaz. A horvátok úgy ítélték meg, hogy társulásuk következményeként sorvadt el önállóságuk egy sor garanciája; a magyarok szerint viszont a horvát autonómia fennmaradása egyenesen a magyar protekciónak köszönhető. Végül: a magyar nacionalizmus csupán Horvátországban ismerte el horvát nemzet létezését, holott a horvátok többsége annak határain kívül élt. Mégpedig jórészt nem más nemzetiségekkel vegyesen, hanem összefüggő etnikai tömb formájában. A Zalához tartozó Muraközt csakúgy horvátok lakták, mint az Adria északkeleti partjait, a Száva-menti határőrvidéket és a tőle délnyugatra eső területeket, sőt - igaz, szerb kisebbséggel - a szlavón megyéknek nevezett Szeremet, Verőcét és Pozsegát is. Ez utóbbiakat az illírizmus horvát, a magyar nacionaüzmus viszont magyar megyéknek állította, és magyarosító terveiben is más sorsot szánt lakóinak, mint a horvátországi horvátoknak. A szlavón törvényhatóságok jellege és hovatartozása felett kirobbant vitában magyar oldalon ismételten hangot kapott az a szélsőséges vélemény is, hogy a tulajdonképpeni Horvátország a Szávától délre keresendő, a jelenlegi viszont a Magyarország részét alkotó Szlavónia különvált tartozéka. A hasonló nézetek ismeretében a horvát nemzeti mozgalom ravasz taktikát gyanított abban, hogy a magyar nacionaüzmus a horvát kérdést a többi nemzetiség ügyétől eltérően kezeli. Egyfajta megosztó politikának fogta fel, amely a horvátokkal szemben csak a többi nép legyűrése után mutatja meg igazi arculatát. Ezért a magyar nacionalizmusnak még oly csekély mozdulatára vagy megnyilatkozására is, akár a kígyómarásra, különlegesen heves indulattal reagált. A negyvenes évek elején magyar részről Deák, Kossuth és elvbarátaik ismételten hivatkoztak arra, hogy a diéta még semmi olyast nem rendelt el, amit a horvátok nemzeti sérelemnek erezhetnének, ami tehát okot szolgáltathatna nekik a sűrűsödő magyarellenes kifakadásokra, és menthetné izgatásaikat. Deákék azt tartották, hogy a horvátok a magyar elnyomás emlegetésével csupán valódi törekvéseiket igyekeztek elkendőzni. Valóban: azonkívül, hogy az 1840:6. tc. előírása szerint a Magyar Tudós Társaságot a kapcsolt részekben, így a Horvátországban nyomtatott munkákból is kötelespéldány illeti meg, más törvény vagy egyéb jogszabály egyértelműen nem bizonyította és támogatta a magyarizmus horvátországi előrenyomulását. De a horvát nacionalizmus képviselőit 6 Varga J. 81