Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

Bevezetés

BEVEZETÉS 1840-ben — az egykorúak kifejezése szerint - a nemzet és a kormány „kibékülésével" lezárult Magyarország, illetőleg a Habsburg—magyar viszony történetének az a szakasza, amelyet a konzervatív abszolutizmusnak mind a rendi alkotmányos, mind az általános emberi szabadságjogok ellen indított offenzívája felségsértő perekkel fémjelzett. A változásban a központi kormányzatnak az a hallgatólagos beismerése is kifejeződött, hogy a Magyarországgal szemben hagyományos módszereket — a nyers és nyílt erőszakot - alkalmazó abszolutista politika nem bizonyult célravezetőnek. Következésképpen olyan új kormányzati koncepció kidolgozására és bevezetésének megkísérlésére volt szükség, amely az összbirodalom és az abszolutizmus érdekeit szolgálja ugyan, de a birodalom részét alkotó Magyarországgal elfogadtatható, illetőleg annak nagyobb mértékű felzúdítása nélkül is érvényesíthető. A központi kormányzat a terrorpolitika feladásának idején ilyen koncepcióval még nem rendelkezett, ennek kimunkálása a következő közeli esztendőkre maradt. A társadalmi reformokat - éspedig nem felszínesen - igénylő magyar liberálisoknak előbb-utóbb ugyancsak tisztázniuk kellett, hogy politikai, társadalmi és gazdasági téren valójában mit akarnak, és mindezen belül milyen alapokra kívánják fektetni a Habsburg-birodalom és Magyarország viszonyát. Mind a központi - birodalmi - kormányzat új koncepciójának kialakítása, mind a magyar liberalizmus társadalmi és nemzeti elképzeléseinek konkretizálódása - természetesen az előzmények bázisán - az 1840-es évek első felében történt meg. A felek egyaránt körvonalazták és koncepcióvá formálták a követendő politikát, és koncepcióik - noha egymással összeegyeztethetetleneknek bizonyultak - lényegüket tekintve a cselekvés irányához a feudalizmus utolsó évtizedében mindvégig vezérfonalul szolgáltak képviselőik számára.