Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez

nemestársának a nemzeti öltöny hiányát lobbantotta szemére, Kossuth azonnal leszögezte: bár nem mellékes a ruha, de a joggyakorlat nem kapcsolható „gombkötő-sújtáshoz". Ha Liptóból azt írták, hogy az evangélikus papok fáznak a magyar nyelv érdekében tett intézkedésektől, Kossuth sietett az igaztalan általánosítást a lelkészek „egy részé"-re módosítani. 1842 végén az ínséget szenvedő csehek társadalmi megsegítését szorgalmazta stb. Ilyen - eléggé gyakori - megnyilatkozásai azonban nem változtatnak azon, hogy az ő és elvbarátai agitációjában mégsem a türelmetleneket visszafogó, hanem a magyarosítást igénylő és az asszimilálódást dicsérő tendencia volt a meghatározó. 5. A MAGYAR NACIONALIZMUS VÁLFAJAI A liberális nacionalizmus - más fogalmazásban: a nacionalista liberalizmus - új típusú közösség: a polgári nemzet megteremtésére, illetőleg erősítésére irányuló, annak elsődlegességét valló politikai-társadalmi törekvések ideológiája. Liberalizmus és nacionalizmus egymásra épülnek, egymásból következnek benne. A polgári nemzet formájában mindkettő magasabb rendű és egységesebb közösséget igényel a feudális rendi társadalomnál. E közösséget és egységét a liberalizmus az egyéni szabadságjogok általánossá tételével vagy legalábbis kiterjesztésével, azaz társadalmilag, a nacionalizmus pedig a közélet és a más ajkúak magyarosításával, tehát nemzetileg szándékozik megalapozni, illetve szolgálni. A liberális nacionalizmus mindenkori tartalmát az szabta meg, hogy összetevői általában és egymáshoz viszonyítottan mikor milyen súlyt, illetőleg radikalizmust képviselnek benne. Számtalan, egymástól gyakran csak árnyalatokban eltérő változata létezett, három fő típusa azonban mégis megkülönböztethető. Legerősebb és legjellegzetesebb az az irányzata volt, amelyet Kossuthtal együtt az ellenzék vezérkara szabott meg, derékhadának pedig nem jelentéktelen hányada követett, és amely a Pesti Hírlapban kapott hangot. Ebben a feudalizmus fokozatos, de mihamarabb és belátható idő alatt megtörténő, végkimenetelében pedig többé-kevésbé teljes lebontásának, valamint a jogban-szabadságban személyileg egyenlő emberek polgári társadalmának igenlése társult az államnacionalizmussal, amely a közélet törvényhozási magyarosítását jelentette, továbbá a nyelvi nacionalizmussal, amely távlatilag a hazai más ajkúak asszimilálódásában reménykedett. Elvárta, hogy a nem-magyarok a nekik nyújtandó polgári szabadság viszonzásaképp magyarosodjanak, ennek folyamatát pedig részint jogszabályilag biztosított, részint társadalmi eszközök bevetésével akarta gyorsítani; ugyanakkor a jogosztásnál nem tett különbséget magyar és nem-magyar között, sőt az asszimilálódási hajlam felébredését, illetőleg