Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez

Azok a más ajkú városiak, akik magyarokkal vegyesen laktak, vagy magyar lakosságú vidékek gyűrűje zárta őket részben vagy egészen körül, zömmel önként léptek a magyarosodás útjára, önérdekből tették ezt, mert vagy jórészt magyar környezettel érintkeztek ipari-kereskedői ténykedésük során, vagy pedig megfogta őket a liberálisok programja, amely mivel a polgári fejlődés akadályainak eltávolítását igenelte — számukra különösen vonzónak mutatkozott. E polgári elemek magyarrá válása nem annyira kényszerű asszimilálás, mint inkább fájdalommentes asszimilálódás formájában következett be. A nem-magyar nyelvterületek városaiban viszont kettős tendencia érvényesült: lakóik egy része magyarosodott, a másik pedig a szomszédos vidékek tőle etnikailag ugyancsak idegen nemzetiségű népességéhez kezdett hasonulni. A magyarosodás propagálásában, amelyet egyébként a kevésbé liberális színezetű vagy következetlen pártállású, sőt időnként a konzervatívokhoz szító magyar sajtóorgánumok (Századunk, Jelenkor, Hírnök, Nemzeti Újság stb.) ugyancsak folytattak, Kossuth lapja járt az élen. Helyt adott minden hírnek, és szóvá tett minden eseményt, amely a magyar nyelvvel, illetőleg a nemzeti kérdéssel függött össze. Dicsérőleg, ha eredményről számolhatott be; megrovóan, ha kedvezőtlen jelenségről szerzett tudomást. Az arisztokráciának ismételten szemére lobbantotta, hogy egyes köreiben a nemzet nyelve még mindig nem eléggé divatozik. Megbélyegezte azokat a sárosi földbirtokos csemetéket, akik csak azért nem hajlandók magyarul társalogni, mert a szegényebb és nem oly nagymúltú famíliákban ez a honos. Megbotránkozott azon, hogy Hontban több törzsökösen magyar helység lakói fokozatosan elszlovákosodnak. Feljajdult, mikor a budai szüreten szerb és német köszöntés sűrűbben hangzott el, mint magyar. Tűrhetetlennek találta, hogy Pest nem egy fogadójában a személyzet nem érti a magyar szót. Megelégedéssel nyugtázta viszont a magyar nyelv térhódításának legparányibb mozzanatát is. Példaként állította az ország elé Temes megyét, amely 1838-ban öt nagyobb helységében létesített közadakozásból kizárólag magyarul oktató iskolát, továbbá Győr városát, ahol 184l-re jórészt a két évvel korábban alakult Olvasótársaság révén - a más ajkú polgárok többsége is megtanult magyarul, és gyerekeit is jobbára nemzeti szellemben nevelteti. A szepesi nemesség követésére buzdított, mert annak tagjai közül egyre több alkalmazott magyar házitanítót családja számára. Sietett hírül adni, hogy 1841-ben Korponán és Győrben, 1842-ben Szatmárnémetiben a latin helyett kizárólag magyar lett az oktatás nyelve, hogy 1841-ben Szentesen magyar nyelvű zsidó iskolát nyitottak, és Kőszeg is magyar iskolát avatott, hogy ugyanekkor Késmárk evangélikus főiskoláján több tárgyat már magyarul adtak elő. 1842-ben pedig Selmecbánya főiskolája külön professzort kapott a magyar nyelv tanítására. Ünnepi eseményként könyvelte el, hogy Dobsinán 1841 tavaszán először tartották