Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez

kormányzat új irányától; ezért és a néhány esetleges magyarellenes megnyilatkozásért, amely valójában értetlenségből és nem bűnös szándékból fakadt, semmiképp se marasztalható el a szlovák papság és oktatói kar egésze, mert e papság és tanszemélyzet „érti a kor szellemét", és távol áll attól, hogy „nemzetáruló törekvések hordozója legyen". Jozeffyék kétségtelenül szépítették az evangélikus egyház szlovák értelmiségének valódi hangulatát; jelentéktelenné igyekeztek törpíteni azt az ellenszenvet, amelyet a magyar nacionalizmus előretörése váltott ki, mert az erőviszonyok ismeretében a gyengébb fél pozíciójából nyílt ellentámadásra nem vállalkozhattak. Magatartásukból, amelyet félelem és taktikázás együttese diktált, Zayék arra következtettek, hogy terveiket a húr túlfeszítése nélkül is rá tudják a konventre tukmálni. Eltekintettek hát azoknak a vélt vagy tényleges antimagyar jelenségeknek további felhánytorgatásától és részietezésétől, amelyeket a szlovák papság „nemzetellenes" üzelmeinek bizonyítására a konventen eredetileg fel akartak sorakoztatni. Sőt Kossuth egyenesen békítő hangot ütött meg. Ahhoz az 1840:6. törvénycikk alapján és értelmében ragaszkodott ugyan, hogy az egyháztól senki se kapjon hivatalt, aki nincs a magyar nyelv birtokában; az iskolai hatóságokat pedig egyetemlegesen és személyesen is felelőssé kívánta tenni azért, hogy a tanintézetekben ne alakulhassanak, vagy fejlődhessenek ki „pánszláv" társulatok; leszögezte viszont, hogy a szláv nyelv erőszakos elnyomása megengedhetetlen, az istentiszteletnek is oly nyelven kell folynia, amilyent az illető gyülekezet, pontosabban: vezetősége kíván; sőt engesztelésül kijelentette: a létező szlovák egyletekről sommásan nem állítható, hogy a magyar nyelv ellen vannak. Ezek után a konvent köszönetet szavazott Zaynak hazafias eljárásáért, és áldását adta irányzatára; az iskolai szlovák társulatokat - Kossuth felszólalásával nem éppen összhangban járva el - betiltotta, nehogy idővel magyarellenesekké fajuljanak; hivatalvesztés terhe mellett kötelezte az oktatókat arra, hogy őrködjenek e tilalom megtartása felett, és a tanintézetekben ne tűrjenek semmiféle antimagyar tendenciát; állást foglalt a két protestáns felekezet uniója mellett, és kinevezte azokat a tagokat, akik a reformátusok megbízottaival közösen alkotandó és az egyesülés módját kidolgozó választmányban az evangélikus egyházat képviselik. Végül a hírlapokban közhírré tenni rendelte, hogy mindenben helyesli Zay főfelügyelő eljárását. A határozatok alapján úgy tűnt, hogy a magyar nacionalizmus könnyű diadalt aratott, de ez hamarosan tévedésnek bizonyult. A magyarosítok erkölcsi pressziója hallgatásra bírta ugyan a konvent szlovák többségét, e némaság azonban korántsem egyetértést vagy megadást fejezett ki; inkább annak jele volt, hogy az érintettek tanácsosabbnak vélték, ha nem szegülnek nyíltan szembe a hangoskodó nacionalizmussal. A magyar pártot viszont csak a győzelem érdekelte, és nem törődött vele, hogy mi módon