Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez

zetiség mind számban, mind súlyban gyarapítható, és így a jogterjesztésből támadó veszélyeztetése ellensúlyozható. Ez az igyekezet vetette fel a bukovinai-moldvai csángók visszahozásának ötletét, akiknek a liberálisok a Délvidék terjedelmes kamarai pusztáin szemeltek ki lakhelyet, hogy telepeik egyszersmind részekre tagolják a más ajkúak által összefüggően lakott területeket. De e törekvés volt egyik táplálója az uniót: Magyarország és Erdély egyesítését célzó kívánalomnak is. A magyarországi liberálisok Erdély belviszonyaiból alig ismertek valamit, problémáiról csak elnagyolt képet rajzoltak maguknak. Tudták, hogy magyarság ott is kisebbséget alkot a románokkal és szászokkal szemben, és hogy a románság nagyobbik felét görög nem egyesült vallása az orosz hatalom fejéhez: a cárhoz kapcsolja, ez pedig egyfajta rokonszenvet éltet benne az oroszok iránt. Ennek ellenére megkísérelték beleélni magukat abba a gondolatba, hogy a románság és a magyarság - mint Erdély és Magyarország két olyan népe, amelynek egyformán kell a szlávság túlsúlyától tartania - megértheti egymást, és összefogható, természetesen a magyar nemzetiség jegyében. Mert számukra Erdély az a „forrón szeretett kedves testvér"-t jelentette, aki „századokon át megmentője volt az alkotmányos szabadságnak", és amely nélkül - Deák szavaival - „a magyarság csak fél nemzet". Egyesülésük Deák szerint mindkét haza javára válik: Erdély liberálisai hathatós és társadalmi-politikai törekvéseikhez nagyon is szükséges szövetségesekre találnak magyarországi elvbarátaikban, Magyarországnak viszont anyagi erőben és műveltség tekintetében csupán „Erdély adhat túlsúlyt azon veszélyes elemek ellen, amelyek, mivel saját hazánkban élnek és terjednek, kétszeresen veszélyesek"; az uniónak ezért is, de meg azért is mielőbb meg kell történnie, mert másképpen mindegyik saját elemei egymással folyó harcához igazodva fejlődik, így egyre gyérülnek az érintkezési pontok közöttük; egyesülten viszont mindkettő egyformán haladhat, ezáltal „nemzetibb, szilárdabb és biztosabb" lesz, következésképpen az unió érdekében nem szabad sajnálni semmi áldozatot. Deák nézeteiben a liberálisoknak szinte egész vezetőgárdája osztozott. A Pesti Hírlap napirenden tartotta az egyesülés ügyét; amikor pedig országgyűlésének összehívása még inkább Erdélyre terelte a figyelmet, országos akció indult az unió érdekében. 1841 őszén Perczel Mór javaslatára előbb Tolna, majd Fejér megye feliratban kérte az uralkodót a két ország egyesítésére, és mindkét megye hasonló lépésre szólította Erdély és Magyarország valamennyi törvényhatóságát. A kezdeményezést a szlavón megyék passzívan fogadták; Sopron, Veszprém és Bars pedig lényegében arra az álláspontra helyezkedtek, hogy előbb az erdélyieket kell meghallgatni: ők is az unió mellett vannak-e, mert kölcsönös egyetértés nélkül az akció erőszak látszatát keltheti. Az összes többi megye viszont pártolóan zárkózott fel Tolna mögé. Igaz, 6 csupán utasító választmányához tette át az ügyet azzal, hogy annak diétái kivitelezésére készítsen terve-