Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez

nevezett csoportját a politikai jogok és hatalom gyakorlásába, majd később megteremteni a népképviseleten nyugvó törvényhozást. Olyan törvényhozó testületet, amelynek tagjait nem osztályalapú, hanem csupán cenzushoz kötött jogosultság folytán, megye- és városhatárok közt ugyan, de lélekszám alapján választja meg az országnak választhatósági képességgel ugyancsak felruházott férfi lakossága. A liberális elmélet szerint az ily módon alakított törvényhozásban a népfelség eszméje fejeződik ki; ez a testület már nem kasztok, hanem a társadalom egésze, azaz a nemzet akaratának képviselője, amely akarat előtt mindenki meghajolni tartozik, és amely akaratot a kormány felelősség mellett köteles végrehajtani. E célt a liberálisok a létező intézményrendszer mellett, fokozatosan olyan taktikával remélték elérni, amely nem kezdi ki az átalakulás törvényes és békés jellegét, de a kormányzatnak sem nyújt ürügyet ahhoz, hogy hatalmi szóval vessen a folyamatnak véget. Ezért először - de már a soros diétán — a honoráciorokon kívül csupán a magukat megváltó községek képviselőit indítványozták a megyegyűlések teljes jogú tagjaivá nyilvánítani, valamint a városi követeknek kívántak haladéktalanul a megyék szavazatszámának mintegy harmadát jelentő számú országgyűlési voksot biztosítani az addigi egyetlen szavazat helyett, mégpedig azzal a kikötéssel, hogy a városok demokratikus irányban reformálják meg beiszerkezetüket, azaz a városlakók sokkal szélesebb körére terjesszék ki a helyileg gyakorlandó politikai és egyéb jogokat. Mindezeket azonban csak e/sc? lépéseknek szánták a távlati célt: azon évenként összeülő népképviseleti országgyűlés felé, amely majd a minőségileg megváltoztatandó tartalmú, helyi autonómiákra épülő törvényhatósági önkormányzatokkal együtt őrködik a neki felelőssé tett kormány tevékenysége felett. Elképzeléseik szerint mindez betetőzése lesz annak a folyamatnak, amelynek során a nemesség feudális szabadságát a társadalom minden egyedének polgári szabadsága váltja fel, és amelynek biztos-biztonságos élvezetéért olyan már előzőleg, lehetőleg most megteremtendő - garanciák kezeskednek, mint többek közt személyi vonatkozásban az ártatlant védelmező és minden egyes embert egyformán kezelő büntetőrendszer, a tulajdon vonatkozásában pedig a telekkönyv. A „szabad ember"-t a liberálisok nem óhajtják szegénynek hagyni. Tudják, hogy a polgári társadalmi rend gerince a fejlett polgárság, ilyen polgárság pedig nincs a század nemzetgazdaságának alapja: a modern ipar nélkül, ezért a hazai ipar megteremtésén és magyar burzsoázia kifejlesztésén fáradoznak. Társadalmi mozgalommal megkísérlik, törvényhozási úton sürgetik az ipar pártolását, felvirágoztatása olyan feltételeinek biztosítását, mint a közlekedés korszerűsítése (ide értve az út- és vasútépítést, a tengeri kereskedelem megalapozását a fiumei kikötő kiépítésével, a folyószabályozást és csatornázást), a vámrendszernek az iparra jótékony hatású módosítása, a beruházásokhoz szükséges pénzalap országos pénztár