Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

I. A birodalmi kormányzat új magyar politikája 1840 után

gálta volna. Metternich egyáltalán nem a parlamentarizmus irányában akart reformálni, hiszen a nemesi alkotmánynak azon mozzanatait is megsemmisítésre ítélte, amelyek a parlamentarizmus csíráját hordhatták magukban, mint az „egykamarás" kerületi ülés, többségi elv a döntéseknél stb. A reformálás csak eszköz, az alkotmányos törvényesség csupán fügefalevél számára az igazi cél leplezésére, amely nem más, mint a feltételek megteremtése „a királyf akarat", a bécsi abszolutista kormányzat akaratának maradéktalan érvényesítéséhez. Egyelőre tisztázatlan, hogy a Geheime Konferenz mennyiben, esetleg milyen módosításokkal, fokozatokban és meggondolások esetére tette magáévá Metternich titkos koncepcióját. Tény azonban, hogy azok a politikai lépések, állásfoglalások és javaslatok, amelyek a következő években a kancellártól indultak ki, vagy amelyekhez hathatós köze volt, nincsenek ellentétben az 1841-ben született elaborátummal, azaz Metternich a benne lefektetett eszmei platform útját járta. A tettek és megnyilatkozások tükrében világos az is, hogy a birodalom felső vezetésében lelkes támogatói és kétkedéssel kezelői egyaránt akadtak koncepciójának. Leghűségesebb követője éppen Kübeck volt, aki nemcsak teljesen egyetértett a magyar alkotmányt és országgyűlést teljesen felforgató terveivel, hanem türelmetlenül kívánta azok mielőbbi realizálását. A „fanyalgók" legjelentősebb egyéniségének gróf Franz Kolowrat, a belügyek főnöke tekinthető, aki a végcélt illetően teljesen osztotta ugyan Metternich nézeteit, de nem az általa javasoltak alkalmazását vélte a legcélszerűbbnek, ö nagyobb szerepet tulajdonított az „oszd meg és uralkodj" régi kormányzati elv tényleges hatásának, mint a kancellár maga. A birodalomban jelentkező és erősödő nemzeti törekvésekben nem egyoldalúan az összmonarchia szétrobbantásának tényezőit látta. Olyan eszközöknek is vélte őket, amelyekkel a nemzetiségek egymást puhítják és késztetik arra, hogy egymás ellen a kormánynál keressenek menedéket, annak erélyesebb követelése nélkül is hajlamosak legyenek az abszolút hatalom terjesztésének útját álló jogokról lemondani, vagy legalább arra, hogy ne éljenek e jogokkal a kormányzattal szemben. Kolowrat így a nemzetekkel való sakkozást részesítette előnyben olyan erőszakolt rendszabályok megkísérlése helyett, amelyek a legveszedelmesebbnek tartott magyarság körében könnyen ellenállást provokálhatnak ki. És Kolowrat nézetei ugyancsak találtak pártfogókra. így a birodalom tényleges irányítóinak egy csoportja, mivel a felső vezetést úgyis nyomasztották a körös-körül jelentkező nemzeti és társadalmi törekvések, bizonytalankodott a teendők felől. Másrészt Metternich vagy még inkább a szűk vezetőcsoport, óvakodott felfedni a titkos koncepció egészét magyarországi tényleges és potenciális szövetségesei: a nagybirtokos arisztokrácia, illetőleg az ó- és újkonzervatívok előtt. Bár mind Metternichnek, mind Kübecknek szoros kapcsolata alakult ki velük, plat-