Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

I. A birodalmi kormányzat új magyar politikája 1840 után

jótékonyabb" lenne, mert tartósan keresztezné azokat a törekvéseket, amelyek ezen országokat a tartományoktól elválasztani igyekeznek. Azután Metternich támogatásától kísérve még ugyané hónapban a Staatskonferenz elé terjesztette az új gazdaságpolitikai javaslatot: A belföldi ipart a külföld versenye ellen megfelelő védvámokkal — tehát nem tilalmi rendszerrel! — támogatni, Magyarországot és Erdélyt pedig, hogy a birodalmi ipar belföldi piaca jelentősen kiszélesedjék, az összmonarchia szabadforgalmú rendszerébe kapcsolni! A Staatskonferenz elvben egyetértett a Magyarországra és Erdélyre is kiterjedő egységes vámrendszer eszméjével, amelyet Kübeck később az olasz tartományokban is érvényesíteni szándékozott, és állást foglalt amellett, hogy mint cél, okvetlenül szem előtt tartandó. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy realizálása, mivel számos, nem könnyen eloszlatható nehézség áll útjában, a magyar nemesség adómentességétől az örökös tartományokban létező állami dohánymonopóliumig, egyik napról a másikra nem történhet meg. Kübeck maga sem tagadta ilyen nehézségek létezését, de kisebb súlyt tulajdonított nekik, mint a Staatskonferenz többi tagja. Ezért Metternichhel együtt egy pillanatra sem mondott le arról, hogy Magyarországot az osztrák ipari és kereskedelmi forgalom egységes rendszerébe kell bevonni. Mivel a birodalom politikáját lényegében Metternich szabta meg, a vámterület birodalmi egysége a negyvenes évek bécsi kormánypolitikájának alapvető célkitűzése lett, a kancellár és a kamaraelnök pedig magyar vonatkozásban mind gazdasági, mind politikai eszközökkel e cél megvalósításának előkészítésén munkálkodtak. Aligha véletlen, hogy a vámegység ügyével szinte egy időben szerepelt a birodalom legfelsőbb szűk körű testülete: a Geheime Staatskonferenz előtt a Magyarországon követendő közpolitika kérdése. A szigorúan titkos előterjesztést Kari Ernst Jarcke, a Staatskanzlei tanácsosa, Metternich bizalmasainak egyike fogalmazta, de tartalmát maga a kancellár sugallta, sőt szövegét javította is. Az emlékirat szándékosan eltúlozta a Magyarországon tapasztalható jelenségeket és a liberalizmus térhódítását, hogy a végén megállapíthassa: ez az ország oly lejtőn csúszik lefelé, amely előbb a társadalmi kötelékek felbomlásához, végül a monarchia központjától való elszakadáshoz vezet. E helyzetben a lehetséges kormányzási rendszerek közül nem tartotta célszerűnek sem azt, hogy a központi hatalom passzivitásával a dolgoknak szabad folyást engedve - az adó- és újoncmegajánlás fejében újabb és újabb királyi jogokat áldozzon oda, sem pedig azt, hogy a történelmi alkotmányt akár erőszakkal is megszüntetve, a diéta és a törvények mellőzésével igazgassa Magyarországot. Helyettük a törvényes állapot reformmal összekapcsolt fenntartását, alkotmány és közigazgatás olyan irányba alakítását ajánlotta, amilyent „a fenyegető anarchia" meggátlása parancsol.