Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel

az ő javaslata szerint alakult Iparegyesület elnöki tisztét. Széchenyi Batthyányi mindenképp meg akarta tartani. Minden összeköttetését megmozgatva lótott-futott, hogy Batthyány egy időben folyó három birtokpere kedvező döntéssel záruljon. Wirkner Lajosnak, a Kancellária tanácsosának, azután Zárka Jánosnak, a nádori ítélőtábla bírájának ajánlgatta, hogy Batthyányi - lekenyerezés végett - nevezzék ki Vasba főispáni helyettessé. Ennek lehetőségét Batthyány előtt is megcsillantotta, aki e kormányhivatal vállalására egyedül Vasban, csupán a diéta küszöbén és azzal a feltétellel volt hajlandó, ha semmire sem kell elköteleznie magát. Széchenyi terve azonban kútba esett: a kormány Batthyánynak nem kölcsönzött bizalmat. Maga Batthyány pedig mindinkább távolodott Széchenyi platformjától: 1842 elején már nyíltan védte az ellenzék kezdeményező jogát, és szidta a kormány álnokságát. Széchenyi megkísérelte őt színvallásra bírni, de hasztalan. Viszonyuk az év végére annyira elhidegült, hogy a „legnagyobb magyar" már a szakítás gondolatát fontolgatta. Megpróbálkozott ugyan Batthyány visszahódításával, de 1842 decemberében kénytelen volt keserűen megállapítani, hogy Batthyány Kossuth és társai szolgájává tette, Kossuth és Deák karjaiba vetette magát, és velük szövetkezik ellene. Végül is azzal az önvigasszal adta fel reményeit, hogy Batthyány hamisan viselkedett vele szemben, és becsvágyától indítva csak áruként kezelte őt. 1843 elején Batthyány már fogadni se akarta a Kossuth ellen újabb sajtóháborút kezdő Széchenyit, aki azzal a feltéte' lezéssel tett pontot politikai kapcsolatuk végére, hogy Batthyányval nem lehet mit kezdeni, ezért soha többé nem kerülnek egymással össze. Valójában Széchenyi volt az, aki nem tudott az idővel lépést tartani, a haladás útjára csak később rátaláló Batthyány viszont töretlenül ment pályáján előre. Nem járt több sikerrel Széchenyi Deáknál sem. Széchenyi kárhoztatta a megyerendszert és megyei szerkezetet: rovására írta, hogy Magyarország nem más, mint a prókátorok országa. Mélyen megvetette a vidéki nemességet, ezt a „vármegyei vox populit", amely azzal hízeleg magának, hogy egyedül ő hivatott és képes Magyarország helyrehozásának módját, fejlesztésének fokozatait kijelölni, holott a megyében rendszerint „nem az érintett tömegek határoznak", hanem csak néhány ember által kormányzott, lármás, ingerelhető, megvásárolható csőcselék dönt, mégpedig „hírlapi súgójuk és jósuk", azaz Kossuth szájaíze szerint. Egyelőre azonban nem lehetett a megyét a politikából kikapcsolni, így Széchenyi centrumalakító terve csupán akkor biztathatott eredménnyel, ha a megyéket irányító tekintélyek nem Kossuth, hanem az ő koncepciója után indulnak. Ezért vélte különleges jelentőségűnek Deák megnyerését, akit a liberálisok országos hangadóinál és a megyékben, elvbarátainál és ellenfeleinél egyaránt roppant tisztelet övezett, és akinek véleményére az egész ország figyelt, a középbirtokosság zöme pedig - úgy látszik - hallgatott.