Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel

és Ausztria gazdasági kapcsolatainak területén is: a szabad kereskedelem a monarchián belül, amelyet a belső vámsorompó eltávolítása jelentene, bizonyos módosulással ugyanazon veszélyeket idézhetné fel a nemzetre, mint a belépés a Zollvereinbe. A liberálisok nyilvánosan elsősorban a német vámszövetség, a hozzá való csatlakozás ellen hangoztatták érveiket, és bizonygatták, hogy megsemmisülne a magyar nemzetiség, ha vámközösséget vállalna vele. Ellenkezésük azonban közvetve Ausztriának szólt, és szembefordulást jelentett azokkal az elképzelésekkel, amelyek a birodalomból egységes vámterületet óhajtottak alkotni. Végeredményben az oppozíció eljutott oda, hogy egyrészt változatlanul kárhoztassa a fennálló, a magyar kereskedelemre és iparfejlődésre egyként hátrányos vámrendszert, másrészt ugyanezen okokból visszautasítsa a kereskedelemnek a birodalmon belül érvényesítendő, tehát a belső vámvonal likvidálását feltételező eszméjét. A birodalom vezetése viszont megkísérelte, hogy a szükségből erényt csináljon: kiszivárogtatta, hogy nem idegenkedik a belvámok leépítésétől, ha az így kieső jövedelem pótlásául Magyarország meghatározott összeget fizet évente az állam kasszájába. Sőt 1842 végén Kübeck nem hivatalosan több liberálisnak számító arisztokratát nyilatkozatra, illetőleg a vámmegváltás gondolatának támogatására szólított fel, arra célozgatva, hogy Magyarország olcsón megvásárolhatja a vámokat, ha a kezdeményezés tőle indul ki és a váltságdíjra maga tesz árajánlatot. Kübeck sakkhúzása ügyes lépés volt: ajánlata a jóindulat látszatát kelthette Magyarország iránt; elfogadása esetén úgy valósul meg az összbirodalom vámterületi egysége, mintha a kormányzat magyar igénynek tenne eleget, ráadásul még közvetlenül is hoz pénzt az állam konyhájára. A birodalmi kamaraelnök javaslatában a liberálisok nagy része a Zollvereinhez csatlakozásra, de legalábbis a közös osztrák-magyar vámterület létrehozására irányuló kormánypolitika bizonyítékát látta, bár akadtak, akik csupán „pocikfogó" manővernek tartották: ha a régi vámok helyett vállalt adó állandósul, a kormány megkísérelheti, hogy új fejleményekre hivatkozva, az adó fenntartásával együtt ismét vámvonalat húzzon Ausztria és Magyarország közé. Mindenesetre az ellenzék zöme kitartott a gondolat mellett, hogy az örökös tartományoktól meghatározott mértékig gazdaságilag is el kell határolódni. Alapelve szerint a magyar polgárosodáshoz nélkülözhetetlen hazai „műipar" csak istápoló gazdaságpolitika, azaz számára előnyös vámrendszer és külkereskedelmi szerződések mellett fejlődhet ki. Mindennek viszont feltétele, hogy Magyarország elvben mind a külföld, mind az örökös tartományok irányában gazdasági szempontból külön egységnek tekintődjék. Mint elvben önálló országnak, tulajdonképpen joga van rá, hogy kizárólag saját javát szolgáló vámrendszert vezessen be, olyant, amely a magyarországi ipart mindenfajta, így az örökös tartományok ipari kon-