Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel

a jobbágyság küldötteinek már most helyet akartak az országgyűlésen biztosítani. Ez az igényük azonban csak látszólag volt radikális. A parasztságnak szerény rendi képviselete, amelyet ők ajánlottak, valójában keresztezte az általános „népképviselet"-nek a publicisztikában már megpendített, sőt ismételten szőnyegre hozott koncepcióját, de legalábbis hátráltathatta az e koncepció érdekében kifejtendő törekvések sikerét. A vezetők többsége nem is az ő nézetüket, hanem mindinkább Kossuth elképzeléseit tette magáévá. Kossuth szerint a konzervatív arisztokrácia eleve megbuktatná az ilyen javaslatot, de elfogadása nem is lenne szerencsés: ha a parasztság mint negyedik rend kapna bebocsátást a diétára, közeledés helyett erősödnék a társadalmi osztályok elkülönülése; emellett kétséges, hogy a diétára bevonuló paraszt mindaddig, amíg a nemesség robotoló jobbágya marad, a közterheket pedig egyedül viseli, hajlandó-e e nemességgel nemzeti reformokra szövetkezni; mindezek miatt alulról célszerű kezdeni a jogterjesztést: a népet, ha váltság útján megszabadul a földesúri függéstől, először a megyében kell politikai jogokban részesíteni. Erre a legjobb taktika, ha — ez már a mozgalom irányítóinak közös álláspontja volt — a politikai szerkezetükben megreformálandó városok követei, akik a reform után már a városi nép többségének képviselői lesznek, diétái voksjogot kapnak, velük összefogva a nemesi liberálisok többségre juthatnak a rendek tábláján, és közös erővel keresztülvihetnek oly törvényeket, amelyek tágítják a megye társadalmi alapját, majd végül is népképviseletivé alakíthatják annak tartalmát. Ha pedig mind a megyék, mind a városok követei területük lakosságát vagy legalább annak többségét képviselik, mivel nem rendek, hanem területük népessége választja őket, akkor az alsóház joggal nyilváníthatja magát a nemzeti akarat szócsövének, amely előtt mind a mágnásoknak, mind a kormánynak meg kell hajolnia. Ez a nemzeti közvéleményt kifejező és a nép egészét képviselő alsóház teljes erkölcsi súllyal kezdhet hozzá mind a diéta reformjához, mind a végrehajtó hatalom jogkörének korlátozásához. Keresztülviheti mindazokat a társadalmi-gazdasági változtatásokat, amelyek a lakosság nagy többségét a nemesi liberálisok nemzeti programja mögé sorakoztathatják. Ebben az esetben viszont joggal és eredményesen igényelheti, hogy a nép-nemzeti akarat megtestesítőjeként egész terjedelmükben, teljes szuverenitással maga intézhesse Magyarország belügyeit; megkövetelheti, hogy a kormány neki és ne másnak legyen felelős, illetőleg olyan külön kormányt kapjon, amelyet ő választ, amelyre az ő döntései kötelezőek, és amelyet szigorúan kérdőre is von, ha letér a - most már valóban nemzetgyűlés megszabta ösvényről, vagy nem hűen sáfárkodik a kezére adott eszközökkel. Legfeljebb a külügyek vitelében lehetne vagy kellene közösködni a monarchia minisztereivel, mégpedig abban a formában, hogy az összbirodalom külpolitikáját a Staatskonferenz, valamint a Magyar-