Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel

fokozatos előtérbe kerülésében egyebek mellett az a szempont ugyancsak szerepet játszott, hogy intézményesítése feltétlen nyomatékosabbá tenné Magyarország helyét a birodalomban. Ott húzódott e gondolat Erdély és Magyarország uniójának kívánalma mögött is. Ezek és a hasonló, tudatosan megfogalmazott igények vagy ösztönösen felbukkanó ötletek közös tendenciát hordtak magukban: Magyarország jogainak szélesítését és jelentőségének emelését a birodalom politikai életében; de többet úgy is lehetett értelmezni közülük, hogy mögöttük nem pusztán Magyarország súlya növelésének, hanem egyszersmind elszakadása előkészítésének szándéka rejlik. Az a törekvés, hogy Magyarország a birodalomban kellő súlyhoz jusson, a közélet magyarosításának, még inkább a más ajkúak asszimilálásának is fokozatosan egyik ösztönzőjévé, ugyanakkor indokává lett. A liberálisok többsége szerint Magyarország egyrészt az osztrák jellegű centralizáció esetleges kísérleteit annál biztosabban tudja kivédeni, minél egységesebb nyelvében is, másrészt a monarchiában az egyenrangú partner helyét csupán akkor foglalhatja el, illetőleg állandósíthatja, ha kellő erőt tud felmutatni, az erő viszont nemcsak társadalmilag, de nemzetileg-nyelvileg is országos egységet követel. Abból az eszméből pedig, hogy a monarchia biztossága mellett egyedül a magyar nemzetiség őrködik, adódott a következtetés: az összbirodalomnak ugyancsak érdeke, hogy e magyar nemzetiség ne pusztán gazdaságilag, hanem számban is gyarapodjék, mégpedig nem utolsósorban a más ajkúak beolvasztása útján. A kétarcú - Ausztria irányában védekező, a nem-magyarokkal szemben előre nyomuló - liberális nacionalizmus a birodalom érdekeire hivatkozva várta el a monarchia vezetésétől, hogy az ország nemzetei közül a magyart pártfogolja: ugyanakkor országa és nemzetisége súlyát, amelynek alapján a Lajtán-túllal egyenrangú partner szerepére emelt igényt, a más ajkúak asszimilálásával is fokozni kívánta. A magyar liberálisok számára, mivel a társadalmi és nemzeti fejlődés egyik legfontosabb feltétele szerintük is a nemzeti függetlenség volt, a birodalmi kapcsolat felbontását viszont irreális elképzelésnek, egyszersmind vészterhes következményűnek ítélték, egyetlen mód kínálkozott ezen ellentmondás legalább részleges áthidalására: a monarchián belül kísérelni meg a magyar nemzet lehető politikai és gazdasági önállóságának kiépítését. Annak a monarchiának a keretében, ráadásul békés úton, amelynek felső vezetése keresztezhette és keresztezte e liberálisok jogos társadalmi, valamint jogos és indokolatlan nemzeti törekvéseit, továbbá oly erők számára tartotta fenn a magyar kormányhatalmat is, amelyek tőle függtek, és ugyancsak szembenálltak a liberalizmus progreszszív társadalmi-nemzeti programjával. A liberálisok vezetőinek többsége, Deáktól Kossuthig, magánkörben nemegyszer kifejtette, hogy az ország törvényhozó és végrehajtó szervei-