Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

I. A birodalmi kormányzat új magyar politikája 1840 után

Metternich törekvése ellen, mert a Zollvereint a német politikai egység előállomásának tekintette, márpedig a porosz Hohenzollerneknek, akik ezt az egységet saját jogaruk alatt szándékoztak létrehozni, a Habsburgbirodalom csatlakozása esetén a Habsburg-házban nagyon is esélyes vetélytársuk támadt volna. Különös fejtörő gondként állt Metternich vámszövetségi tervezgetései útjában Magyarország a maga bizonyos fokú politikai és gazdasági különállása miatt. E problémák indították Metternichet arra, hogy olyan más gazdaságpolitika mellett kötelezze el magát, amely liberális, amely a birodalom ipari fejlődését és anyagi erősödését szolgálja, ugyanakkor nem teszi lehetetlenné, sőt elősegítheti a majdani belépést a Zollvereinbe. Lényege ennek: a külföldet illetően a tilalmi szisztémáról megfelelő védvámrendszerre térni át, belvonatkozásban pedig egységes és zárt, szabadforgalmú vámterületté alakítani a birodalom egészét, beleértve a nem osztrák és nem örökös tartományokat is". E célkitűzés egybevág mind a birodalmi nagybirtokosságnak, mind az osztrák császárság burzsoáziájának érdekeivel, mert az utóbbi számára úgy teremt széles piacot, hogy közben a nem örökös tartományok ipari versenyétől - indusztriális visszamaradottságuk miatt — nincs mit tartania, a külföldi konkurrenciától pedig a szükséges iparágakban és mértékig átgondolt nagyságúra szabott, a belső fejlődést azonban meg nem gátló vámok védik meg. Magyarország viszont - és vele a monarchia iparilag fejletlen többi országa - nemcsak megmarad a birodalom agrárbázisának, de fejlődése a belső vámvonal eltörlésével még egyoldalúbb lesz, hiszen a vámmentes birodalmi készáruk beözönlése még inkább nehezíti saját helyi-honi iparának bontakozását. Az új gazdaságpolitikai koncepciót a kor új gazdasági jelenségei szülték, de nem csak materiális okokban fogant: a makacs ragaszkodás az elavulthoz előbb-utóbb külpolitikai-hatalmi pozíciókat tett volna kérdésessé. Elfogadására sem csupán gazdasági indítékok vitték a kancellárt és a birodalom számos más vezetőjét: az anyagi érdekközösséggel a politikai érdekközösséget, az uniformizálódást, a politikailag ugyancsak egységes összmonarchia megteremtését remélték előkészíteni, a gazdasági érdekek összeolvasztásával pedig gyengíteni kívánták a birodalom megbontásának irányába ható nemzeti és ellensúlyozni a monarchia társadalmi átalakítását igenlő törekvéseket. Ami korábban nem ment erőszakkal, annak kivitelezéséhez most a gazdaságpolitikát hívták segítségül. Mert Metternich és társai elképzeléseiben a liberálisabb gazdaságpolitika alkalmazásának igénye abszolutisztikus kormánypolitika folytatásának, sőt erősítésének szándékával párosult, bár érvényesítéséhez nem terrorisztikus, hanem politikai eszközöket kívántak igénybe venni. E kettő egyeztetése lett a negyvenes években a legfelső birodalmi politika elvi platformja, noha gyakorlatba ültetése váratott magára, és a forradalom előtt csak részleteiben következett be, illetőleg megmaradt a kísérlet vagy csupán a tervezgetés fokán.