A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - III. - Molnár András: Deák zalai tisztelői. A Deák Ferenc nevelési alapítvány első évtizede (1840-1850)

376

MOLNÁR ANDRAS

Összevetve a fentieket a korabeli dokumentumokkal, megállapítható, hogy az egykorú forrásokban ugyan nincs szó fáklyászenéről, de alighanem annak előkészületeire utalnak a zalai követbeszámoló közgyűlésről szóló egyik sajtótudósítás következő sorai: Deák „visszatérése ünnepére már régibb idő előtt a legnagyszerűbb előkészületek terveztettek, de ő, kinek számtalan erényi közt csillagkint tündöklik a szerénység is, midőn még Pozsonyban tudtára estek e készületek, oly erőteljesen tudott azok ellen munkálni, hogy mindennek el kelle maradni”.4 Deák tehát már előzetesen, Pozsonyból lebeszélhette a fáklyászene ötletéről zalai barátait, akik ezek után - mint látni fogjuk - nem 3000, hanem 7766 ezüstforintot ajánlottak fel a zalai követ nevét megörökítő nevelési alapítványra. Maga Deák viszont semennyit sem adakozott e célra, nemhogy ezer forintot, ami meghaladta volna az anyagi lehetőségeit, mert ez az összeg éves jövedelmének mintegy kétharmada volt.5

A „Jelenkor” című lap sajtótudósítása szerint Zala vármegye 1840. július 27-ei közgyűlésén Deák Ferenc több mint négyórás követi beszámolójának elhangzása után követtársa, Hertelendy Károly és Kerkapoly István első alispán méltatta Deák országgyűlési érdemeit, majd a következőket indítványozta Zalabéri Horváth János császári királyi kamarás: „miután rendkívüli esetek rendkívüli módokat kívánnak, a rendeknek kötelességökké teszi, felülmúlhatlan követjöknek, kinek határtalan szerénysége minden személyes kitüntetést elhárít magától, nem eléggé magasztalható érdemeit egy más, a körülményekhez alkalmas módon megörökíteni, mi célra javaslatba hozá: alkottassák szabad ajánlásokból tőke, mely örök időkre alapítványt képezzen két, egy nemes és egy nem nemes ifjúnak valláskülönbség nélkül, neveltetésére s kiműveltetésére 200 pengőforint évdíjjal, s e nemes emberbarátnak adassák holtiglani kizáró jog, e díjnak bárkire lehető átruházása s kiosztására”. A közgyűlés résztvevői lelkesedéssel fogadták a javaslatot, és miután a közkívánatot tolmácsoló Hertelendy György táblabírónak sikerült legyőznie Deák „szerénységéből eredt ellenzései”-t, jegyzőkönyvbe iktatták a végzést.6

Zala vármegye 1840. július 27-ei közgyűlésének jegyzőkönyve így rögzítette e határozatot: a Deák Ferenc iránt érzett hálájuk és köszönetük kifejezéseképpen önkéntes, szabad felajánlásokból egy alapítványt hoznak létre, melyből évenként egy-egy szegény sorsú nemes és nem nemes ifjú taníttatását támogatják, valláskülönbség nélkül, egyenként 200 pengőforinttal. Az alapítványt „e nagy férfiúnak örök emlékére Deák Ferenc alapítványának nevezék”. Noha Deák vonakodott elfogadni, végül mégis rábízták, hogy a támogatandó ifjakat kiválassza, és arra is felhatalmazták, hogy végrendeletében majd egy másik, méltó személyre ruházhassa e jogot.7 (A 200 ezüstforintnyi ösztöndíj akkoriban

4 Jelenkor 1840. augusztus 12. (65. sz.) 257.

5 Deák jövedelméről és anyagi körülményeiről 1. Molnár András-. A fiatal Deák Ferenc. Bp., 2003. 104-119.

6 Jelenkor 1840. augusztus 12. (65. sz.) 257., vö. Jelenkor 1840. augusztus 15. (66. sz.) 262.

7 Zala Megyei Levéltár (ZML) Zala vármegye nemesi közgyűlésének iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek (kgy. jkv.) 1840:1516. (8-9. p.) Közli: Kónyi Manó: Deák Ferenc beszédei 1829-1841. 2. bőv. kiad. Bp., 1903. 1. köt. 489-490. Vö. Hajik /.: A zalavármegyei nemesi pénztári és alapítványi választmány története i. m. 41., Ferenczi Z.\ Deák élete. i. m. 1. köt. 309.