A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - II. - Pálffy Géza: Örök vesztesek vagy örök nyertesek? Felkelések a kora újkori Magyarországon és Erdélyben
296 PÁLFFY GÉZA Örök vesztesek és örök nyertesek: felkelések, békék, kiegyezések A paraszt- és székelyfelkelések, illetve a rendi és kurucmozgalmak nem csak okaikban és céljaikban, de eredményiekben és lecsendesülésükben is jelentősen különböztek egymástól. A fegyveres küzdelemmé vált parasztfelkeléseket a három évszázad folyamán ugyanis mind Magyarországon, mind Erdélyben általában katonai erővel leverték, vezetőiket pedig példát statuálva többnyire kivégezték. Ez ekként történt függetlenül attól, hogy vezetőik magyar parasztok (1514: Dózsa György, 1632: Császár Péter), szlovák bányászok (1526), szerb határőrkatonák (1735: Szegedinác Péró) vagy éppen román parasztok (1785: Horea, Clo§ca) voltak, miként hasonlóan zajlott ez Szlavóniában az 1573. évi horvát parasztmozgalom idején is (Matej Gubec). Ám ugyanez igaz volt a rendek által már nem támogatott kései kurucmozgalmakra, amelyek vezetői elrettentésül nem egy esetben szintén a bitófán végezték (1714: Czelder Orbán, 1735: Szegedinác Péró). A 17-18. századi rendi felkelések közül egyedül az 1670. évi főúri összeesküvést követte megtorlás: egyrészt az arisztokrata szervezkedők (Nádasdy III. Ferenc országbíró, Zrínyi Péter horvát-szlavón bán, Frangepan Ferenc Kristóf és a stájer Hans Erasmus Graf von Tattenbach) kivégzése, másrészt a mozgalomban részt vett protestáns prédikátorok gályarabságra ítélése formájában. Bár a török kapcsolatok miatt a felségsértés vádja nemigen volt tagadható, mind a nagyurak, mind a prédikátorok pereinek koncepcionális jellegét ma már szinte senki sem vitathatja.49 Különösen igaz ez annak ismeretében, hogy a Bocskai, Bethlen, I. Rákóczi György, majd II. Rákóczi Ferenc mellé állt és a törvényes uralkodóval szemben akár éveken át fegyveresen harcoló királysági rendek közül eddigi ismereteink szerint senki sem került vérpadra, ellentétben a cseh felkelők 1621 nyári prágai kivégzésével. Ezeket a mozgalmakat, de részben még a Thököly-felkelés első időszakát is, különleges diplomáciai megegyezések és politikai kiegyezések zárták: egyrészt a Habsburg-uralkodóknak az erdélyi fejedelmekkel kötött békéi (1606: Bécs, 1621: Nikolsburg, 1645: Linz és 1711: Szatmár), másrészt a magyar királyok és a magyar rendek újabb meg újabb kompromisszumai, főként a soron következő magyar diétákon (1608: Pozsony, 1622: Sopron, 1646/47: Pozsony, 1681: Sopron) vagy éppen majd 300 esztendeje Szatmáron.50 49 A 20. jegyzetben idézett munkák mellett 1. A magyarországi gályarab prédikátorok emlékezete. Szerk. Fabiny Tibor - Ladányi Sándor - Makkai László. Bp. 1976.; S. Varga Katalin: Az 1674-es gályarabper jegyzőkönyve. Textus és értelmezés. (História litteraria 24.) Bp. 2008.; Michiel de Ruyter és Magyarország. Szerk. Bitskey István - Pusztai Gábor. Debrecen 2008., a témát újabban még Georg Michels kutatja, eredményeinek közzététele hamarosan várható. 50 A teljesség igénye nélkül 1606-1608-ra 1. újabban: „Frigy és békesség legyen...” i. m. 191- 226.; 1645-1647: Zsilinszky Mihály. A linczi békekötés és az 1647-ki vallásügyi törvénycikkek története. Bp. 1890.; 1711: A szatmári béke története és okirattára. Közzétette, bev., jegyz. Lukinich Imre. (Magyarország újabbkori történetének forrásai; Hivatalos iratok és levelek) Bp. 1925.; R. Várkonyi Ágnes: „Ad pacem universalem”. (A szatmári béke nemzetközi előzményeiről.) Századok 114. (1980) 165-197.; Bánkúti Imre: A szatmári béke. (Sorsdöntő történelmi napok 6.) Bp. 1981.; ill. az 1606., 1621. és 1645. évi békék szövegei: Österreichische Staatsverträge. Fürstentum Siebenbürgen (1526-1690). Bearb. Roderich Gooss. (Veröffentlichung der Kommission für Neuere Geschichte Österreichs 9.) Wien 1911.
