A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - V. - Szabó Csaba: A katolikus egyház elleni koncepciós perek Magyarországon (1946-1972)
EGYHÁZ ELLENES KONCEPCIÓS PEREK MAGYARORSZÁGON (1946-1972) 861 során feltárt új adatok alapján az állambiztonság specialistái összeállították a koncepciót. így született meg a „Fekete Hollók” összeesküvése a Magyar Nép- köztársaság megdöntésére.34 A különböző katolikus közösségek tagjait összekeverték, összevonták a perekben. Úgy manipulálták a tényeket, mintha a valójában egymástól elszigetelt csoportosulások egységes összeesküvésben munkálkodtak volna. Havass Gézáék gyűjtőpere volt a kiindulási alap 1961. június 7-14. között.35 A regnumi atyák egy részét még önálló perben ítélték el,36 de néhányat kiemeltek közülük. Piarista szerzetesekkel együtt ítélték el azokat a ciszterci nővéreket, akiknek a lelki gondozójuk Lénárd Ödön piarista volt.37 Öt azonban egy másik illegális szervezkedésben - a Havass Géza és társai perben - résztvevőkkel együtt állították bíróság elé. A Mária-légió38 mellett a ciszter szervezkedést, a KIOE-KLOSZ „illegáció”-t, a pécsi és az egri „Fekete Hollók” ügyet, egymástól teljesen független személyeket és eseményeket kapcsoltak össze az állambiztonsági nyomozók, hogy bizonyítsák a katolikus reakció elszántságát és veszélyességét. Az 1963-as amnesztiával kiszabadultak az elítélt katolikusok is börtöneikből, de csak ideiglenesen. Két év múlva, 1965-ben újabb letartóztatási hullám következett, újabb perekre került sor. A Regnum Marianum egyesületi papok ellen második alkalommal került sor bírósági tárgyalásra 1965 tavaszán.39 Májusban zajlott Rózsa Elemér, Mócsy Imre, Vácz Jenő és Halász Piusz pere.40 Egy év múlva, 1966 áprilisában Lénárd Ödön és társai ellen folyt a bírósági eljárás.41 Lénárd Ödönt már harmadik alkalommal ítélték el. Magyarországon katolikus, politikai fogolyként ő szabadult a legkésőbb, 1977-ben. Összesen csaknem 19 évet ült börtönben. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy időközben alaposan megváltozott a világ és benne Magyarország. 1964-ben részleges megállapodást írt alá a Szentszék és a Magyar Népköztársaság képviselője, 1965-re lezajlott a II. vatikáni zsinat. A perek mégis tovább folytak, ha nem is azzal az intenzitással, mint a hatvanas évek első felében. 1968-ban letartóztatták, majd elítélték Németh József premontrei szerzetest.42 Az 1962-ben egyszer már elítélt Regőczi 34 ÁBTL 3.1.5. 0-11802/1-29. „Fekete Hollók” csoportdosszié. 35 Barlay Ödön Szabolcs 8 év, Lénárd Ödön 7 év 6 hónap, Emődi László 7 év, Ikvay László 6 év, Havass Géza 5 év 6 hónap, Földy Endre 6 év 6 hónap, Merényi Gyula 4 év 6 hónap, Nobilis Gábor 4 év, Hontváry Miklós 3 év 6 hónap, Kölley György 3 év, Gáldy Zoltán 2 év 5 hónap. BFL XXV4,1. 9220/ 1961. és BFL XXV60.e. 025/1961. Havass Géza és társainak gyűjtő-pere. 36 Keglevich István 5 év, Orosz Ferenc 1 év 6 hónap, dr. Pócza József 4 év 6 hónap, Rózsavölgyi László 3 év 10 hónap, Tompa Nándor 4 év, dr. Werner Alajos 5 év 6 hónap. BFL XXV4.L 9228/1961. és BFL XXV60.e. 035/1961. Werner Alajos és társainak „Kis Regnum” pere. 37 Csapody Etele 4 év 6 hónap, Csapody Miklós 1 év 2 hónap, Laurentzy Sarolta 4 év 6 hónap, Némethy Ferenc 5 év, Szimon Gabriella 2 év, Szojka Zsuzsa 2 év, Tímár Ágnes 4 év, Völgyi Anna Mária 3 év 6 hónap. BFL XXV4.f.9229/1961. és BFL XXV60.e. 036/1961. Csapody Etele és piarista társai, valamint a Lénárd-apácák pere. 38 Kertész Tivadar 4 év, Szunyogh Xavér Ferenc 5 év, Thiry István 5 év. BFL XXV4.f. 9232/ 1961. és BFL XXV60.e. 038/1961. A Mária-légió pere. 39 BFL XXV4.f. 9824/1965. és BFL XXV60.e. 08/1965. Emődi László és társainak pere. 40 BFL XXV4.f. 9825/1965. és BFL XXV60.e. 04/1965. Rózsa Elemér, Mócsy Imre, Vácz Jenő, Halász Piusz. 41 BFL XXV4Y. 9060/1966. és BFL XXV60.e. 0018/1966. Lénárd Ödön és társainak pere. 42 BFL XXV4.a. 562/1969. Németh József premontrei szerzetes pere.