A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - V. - Seres Attila-Vida István: A szovjet-jugoszláv viszony kérdése az SZKP KB Elnökségének ülésein, (1955-1958). Dokumentumok
780 SERES ATTILA-VIDA ISTVÁN Az eddig is tudott volt, hogy Sztálin halála után, 1953. március 5-től a külügyminisztériumot ismét iránytó V M. Molotov és Ny. Sz. Hruscsov hívei között számos kül- és belpolitikai kérdésben nézeteltérés alakult ki. Az ellentétek egyik forrásává a jugoszláv kérdés vált. Az ortodox gondolkodású, korábban Sztálin szűkebb környezetéhez tartozó politikus kezdettől fogva ellenezte a Jugoszláviával 1948-ban megszakadt kapcsolatok helyreállítását és normalizálását. Kitartatott amellett a régi sztálini álláspont mellett, hogy Jugoszlávia nem szocialista, hanem kapitalista ország; a JKSZ nem „marxista-leninista” párt; Jugoszlávia letért a „népi demokrácia” útjáról és a „burzsoá nacionalizmus” útjára lépett; a szocializmus jugoszláv modellje nem fogadható el. Helytelenítette a Tájékoztató Iroda 1948-as és 1949-es, a jugoszláv pártot és vezetőit súlyosan megbélyegző határozatainak érvénytelenítését. A szakításért nem Sztálint és az akkori szovjet vezetést, hanem Titóék - szerinte nacionalista - politikáját tette fel- lelőssé. Hruscsovék 1955. május végi június eleji belgrádi Canossa-járását megelőzően fenntartásainak adott hangot. Külügyminiszterként, ha nem is akadályozta, de vonakodva támogatta a két ország kapcsolatainak rendezését. Az SZKP KB Elnöksége üléseiről készült Malin-féle feljegyzések azt tanúsítják, hogy az Elnökség tagjai, a Malenkov 1955. februári leváltása után főtitkári pozíciójában tovább erősödő Hruscsov mögé sorakoztak fel, s keményen, bár nem túl magas színvonalon bírálták Molotovnak a párt politikai irányvonalával szembenálló nézeteit. Az új helyzethez alkalmazkodni nem tudó, feltehetően nem is akaró politikus fokozatosan elszigetelődött, különösen az 1956. februári, Sztálint detronizáló XX. kongresszus után még korábbi hívei sem álltak ki mellette. Gyakorlatilag elvesztette befolyását nemcsak a legfelsőbb pártvezetésben, hanem az állami-politikai elit olyan kulcsfontosságú szegmensében is, mint a katonai vezetés.3 A kormányátalakítás során a pártelnökség - egyhangú döntéssel - 1956. június 1-jén leváltotta a külügyminisztérium éléről, aznap, amikor Tito kíséretével Moszkvába érkezett. Az elnökségi jegyzőkönyvekben csupán egyetlen utalás van arra vonatkozóan, hogy Molotov bukásához hozzájárult L. P Berijához, a szovjet politikai titkos rendőrség hírhedt vezetőjéhez fűződő korábbi bensőséges viszonya. A menesztett külügyminiszternek nyilvánvalóan köze volt a sztálini terror időszakában elkövetett törvénysértésekhez, koncepciós perkehez, bár szerepe máig feltáratlan. Molotov pártelnökségi tagságát és miniszterelnök-helyettesi posztját megtarthatta, de a történtek után nem lehet az SZKP-én belüli konzervatív erők vezetőjének tekinteni. A szovjet párt és állami delegáció nagy nemzetközi visszhangot kiváltó belgrádi látogatása áttörést hozott a szovjet-jugoszláv viszonyban. Hruscsovék jó benyomással tértek vissza Moszkvába, s amint az 1955. június 6-ai elnökségről készült, részletesnek mondható jegyzőkönyv tanúsítja, pozitívan értékelték az elért eredményeket, bár maradtak fenntartásaik. (4. sz. dók.) Az elkövetkező hónapokban a két ország képviselői számos államközi, gazdasági és kulturális egyezményt írtak alá. A szovjet kormány elengedte Jugoszlávia még 1948 előtt felhalmozódott 90 millió dolláros adósságát. Az SZKP XX. kongresszusa után a két fél kapcsolatai tovább javultak. 1956. június 1-jén Tito vezetésével magas rangú delegáció érkezett Moszkvába, majd a nyár és kora ősz folyamán további
