A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - V. - Mikó Zsuzsanna: A népbírósági jog és a budapesti népbíróság működése 1945-1950
riumi titkár, Sántha György és Farkas Béla budapesti törvényszéki bíró. A Budapesti Népügyészség vezetője Molnár Sándor budapesti táblabíró lett, népügyészi kinevezést pedig Kaáli Nagy Elemér, Noszkó Imre, Szegő Vilmos, Krasznay Antal, Bajor László, Fenesi Ferenc és Szabó Ferenc kapott. A bírósággal szembeni elvárást jól példázza, hogy a nemzeti bizottság felterjesztése szerint az államrendőrség budapesti politikai osztálya 213 foglyot adott át a népbírósági fogháznak, akiken kívül még Újpesten további 50 foglyot őriztek. Az utóbbiak átvételét azért is sürgető feladatnak látta a jelentés, mert az ottani orosz katonai parancsnokság azzal fenyegetőzött, hogy ha nem hoznak ítéletet sürgősen ezekben az ügyekben, akkor ők majd elintézik a kérdést.25 A népbírósági ítélkezés tanácsokban történt, amely szintén tág teret biztosított a politikai befolyás érvényre juttatására. Az ítélkező tanácsokban ott ültek a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült pártok (Független Kisgazdapárt, Magyar Kommunista Párt, Nemzeti Parasztpárt, Polgári Demokrata Párt, Szociáldemokrata Párt, 1945. májusától népbírót küldött az Országos Szakszervezeti Tanács helyi küldötte is) által delegált népbírák, akiknek az volt a szerepük, hogy a népi szemléletmódot juttassák érvényre az ítélkezésben. Csak a tanácsvezető bíró volt szakképzett jogász, aki azonban csupán a tárgyalást vezette és a határozathozatal előtt összefoglalta a perben addig elhangzottakat. Ezentúl felvilágosítást adott a laikus népbíráknak az alkalmazható jogszabályokról, a kiszabható büntetésekről és azok mértékéről. A bűnösség és az alkalmazandó büntetés jellegéről és mértékéről azonban már kizárólag a pártok delegálta népbírák döntöttek (a tanácsvezető bíró csak szavazategyenlőség esetén adhatta le szavazatát). A pártok küldöttei nemcsak hogy szakemberek nem voltak, de sok esetben az ügyek tárgyilagos megközelítésére sem voltak alkalmasak. Ez különösen élesen jelentkezett a zsidóság ellen elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban, mivel nagyon sok olyan népbíró ült az egyes tanácsokban, aki korábban maga is hasonló jellegű bűncselekmény sértettje volt. A kérdés a Budapesti Népbíróság tanácsvezetőinek 1945. október 20-ai teljes ülésén is napirendre került, ahol az elnöklő Major Ákos is tarthatatlannak érezte az addigi gyakorlatot: „Én ezekért az anyagi igazságot sértő ítéletekért nem vállalom az erkölcsi felelősséget. De a politikai felelősséget sem vállalhatom, mert nem járathatom le a népbíróság politikai tekintélyét, főleg nem tűrhetem el, hogy a budapesti népbíróság a nagy közvélemény szemében tényleg egy antiszemitaképzőiskola [sic!] szerepét töltse be. Erre engem különböző helyekről figyelmeztettek.”26 A népbíróságok egyre nagyobb szerepet vállaltak a korszak igazságszolgáltatásában, erre mutat a Budapesti Népbíróságon működő tanácsok számának fokozatos emelkedése. A kezdetekhez képest az új igazolásfellebbezési rendelet értelmében öt újabb tanácsot állítottak fel, amelyeknek vezetői Nagy Károly törvényszéki tanácselnök, Egyed Lajos törvényszéki bíró, Eggenhofer Ödön táblabíró, Molnár László törvényszéki bíró és Zajtay Imre bírósági titkár voltak. A NÉPBÍRÓSÁGI JOG ÉS A BUDAPESTI NÉPBÍRÓSÁG MŰKÖDÉSE 771 25 MOL XIX. E. 1. 1. Igazságügyi Minisztérium Népbírósági Osztály 8101/1945. 26 BFL XXV 1. d. Budapesti Népbíróság elnöki iratai VIII. B. 1.
