A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - V. - Katona Csaba: Forradalom előtt - avagy nagymagyar út Moszkva felé? Néhány gondolat Szekfű Gyula 1945 utáni szerepvállalásáról
752 KATONA CSABA zékelhető jele volt Nagy Ferenc miniszterelnök eltűnése a politikai életből. Kétségtelen, hogy ő és köre [...] annak az esztelen politikának volt híve, amely tényleg elhitte, hogy Magyarország [...] visszatérhet a forradalom útjáról a korábbi feudális-polgári berendezésre, s mint ilyen, a Szovjetuniótól elválva, az angolszász államokhoz csatlakozik. [...] A Nagy Ferenc-féle irányzatnak teljes megszüntetése kétségtelenül nagy bajoktól mentette meg az országot. [...] Az új politika kialakulása időbe telt, s arra is idő kellett, hogy a Nagy Ferenc irány által felkeltett jogos bizalmatlanság a szovjet kormánynál lecsillapodjék.33 [...] A Szovjetuniótól való újabb eltávolodás, egy újabb Nagy Ferenc irány kiszámíthatatlan belső zavarokkal, kifelé pedig az ország teljes megsemmisülésével járhatna.34 Ez, azt hiszem, mindnyájunk véleménye, akik Nagy Ferencék eltávolítása után is tovább szolgáljuk35 lelkiismeretünk szerint a Magyar Köztársaságot.”36 Czigány Lóránt, aki abszolút pozitív véleménnyel van Szekfűről, így ír: „Az 1945. évi korszakváltást három kiemelkedő szellemiségű konzervatív értelmiségi érte meg (mivel Babits meghalt). Kodály, az irodalomtudós Horváth János és Szekfű. Mind a hárman képesek voltak felülemelkedni természetes averziójukon az új hatalommal szemben.”37 Czigány közülük Horváthot állítja szembe Szekfűvel, mondván, hogy őt „nem lehetett államosítani, okos higgadtsága átmentette a legsötétebb éveken”. Ezzel szemben „Szekfű [...], mint a nagy formátumú történészek legtöbbje, Maculay vagy Ranke, par excellence politikai alkat volt, akinek az a dolga, hogy a nemzet múltjának megrajzolásával a jövőt befolyásolhassa”.38 Ez azonban még nem lehet elég magyarázat az új renddel való ily mértékű azonosulásra, amit tapasztalni vélek, aminthogy nem tudok egyetérteni azzal sem, amit írásom elején idéztem Lázár Györgytől, ti., hogy helyes lépés volt Szekfű követté kinevezése Moszkvába és „elévülhetetlen érdemeket szerzett” a Szovjetunióval ápolt jó kapcsolatok kiépítésében. Erős árnyalásra szorul szerintem Czigány Lóránt gondolatmente: „Tragikus, de töretlen pálya volt az övé, az egyetlen nem baloldali magyar intellektu- el, aki fölényes rálátással vizsgálta a nagyhatalmi döntéshozások mechanizmusait az 1945. évi korszakváltás idején. Ráadásul fényes stiliszta, akinek nem volt szüksége szakmai zsargon mögé rejtőznie, vagy tetszetős elméleteket gyártani. A nagyközönségnek írt.”39 Nem lehetett fölényes rálátása, ha Moszkvában hinni tudott abban, hogy a Szovjetunió nem fog klasszikus nagyhatalmi politikát folytatni Magyarországon, bár tény, a követi jelentések hivatalos iratok, a Forradalom utánt eleve megjelentetésre szánta: ezekből tehát igazi, belső magánvéleményét nem ismerhetjük meg. Ha viszont nem hitt benne, de mégis papírra vetette, akkor az életpálya csak egyféleképp maradhatott „töretlen” (hogy is lehetne az bárkié 33 Ez lenne vajon az a sikeres követi tevékenység, amiről Lázár írt? 34 L. fentebbi felvetésemet a nagymagyar út aktualizálásáról! 35 Vö. a Gyarmati Györgytől fentebb hozott idézettel! 36 Szekfű Gyula moszkvai magyar követ összefoglaló jelentése az 1947. év fő politikai eseményeiről. Moszkva, 1948. február 15. Közli: Lázár Gy.\ Szekfű Gyula követ i. m. 177-179. 37 Czigány L.\ Mit is „vétett” Szekfű Gyula? i. m. 38 Uo. 39 Uo.
