A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - V. - Izsák Lajos: A Tildy-kormány politikája

728 IZSÁK LAJOS azt szabályozó kormányrendelet tervezete. Ez utóbbit és Vorosilov átiratát a miniszterek többsége nem kapta meg, a pártok vezetői viszont valószínűleg lát­ták. így kezdődött meg 1945. december 22-én a minisztertanács rendkívüli ülé­se, amelynek egyik fontos napirendje volt Nagy Imre miniszter előterjesztése alapján a német lakosságnak Németországba való áttelepítésére vonatkozó kor­mányrendelet megalkotása és elfogadása.23 Az ülésen Tildy Zoltán elnökölt és 15 miniszter volt jelen. Szakasits Árpád és Rónai Sándor nem vett részt az ülésen. A vitában Dobi István államminisz­ter kivételével valamennyien hallatták hangjukat. Nagy Imre bevezetőjében a németség kitelepítésével kapcsolatos „magyar nemzeti kötelezettségre” és a győztes szövetséges nagyhatalmak ezzel kapcsolatos határozatára, illetve utasí­tására utalt. Megállapította, hogy kitelepülni köteles az, aki a legutolsó nép­számlálási összeírás alkalmával német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, továbbá az, aki a Volksbundnak vagy valamely fegyveres német alaku­latnak (SS) tagja volt. A javaslat szerint nem kerül kitelepítésre a vegyes házas­ság német tagja és gyermeke sem, továbbá az sem, aki valamely demokratikus pártnak „cselekvő tagja” volt, de a mentesítendők aránya legfeljebb 10% lehe­tett. Az áttelepülésre kötelezett személyeket minden községben lakóházanként össze kellett írni és jegyzékbe foglalni, külön névjegyzékbe kellett foglalni azo­kat, akik az összeíráskor nem tartózkodtak lakóhelyükön. Akik viszont lakóhe­lyüket engedély nélkül hagyják el, vagy magukat az áttelepülési kötelezettség alól kivonják, „azokat áttelepülésükig rendőrhatósági őrizetbe kell venni (in­ternálni), s ingó és ingatlan vagyonukat pedig el kell kobozni.” A vitában elsőként Kovács Béla kért szót, s közölte, hogy tiltakozik a ren­delet tárgyalása ellen, mert a javaslatot nem kapta meg; hasonlóan nyilatkozott a szintén kisgazdapárti Tombor Jenő honvédelmi miniszter is. Antall József pe­dig közölte, hogy a potsdami határozatot nem ismeri. Gyöngyösi János külügy­miniszter az előzményeket is ismertetve nyomatékosan utalt arra, hogy a ma­gyar kormány eddig is, s ezután is elutasítja a kollektív felelősségre vonás elvét, s csak azokat kívánta kitelepíteni, akik állást foglaltak a magyarsággal szem­ben. Kifogásolta, hogy a SZEB-nek e kérdésben a magyar kormányhoz intézett jegyzékét nem kapta meg. Tildy - aki ismerte a SZEB átiratát - azt javasolta, hogy a minisztertanács döntse el, hogy elfogadja-e a szövetséges nagyhatalmak határozatát, amely szerint Magyarország köteles bizonyos számú németet kite­lepíteni, vagy pedig „szabadon foglalkozik” a kitelepítéssel. Gerő Ernő azzal ér­velt, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormány kérte a szövetséges hatalomnak te­gyék lehetővé a németek „bizonyos magyarellenes kategóriáinak a kitelepíté­sét”. A szociáldemokrata Ries István igazságügy-miniszter aggályosnak tartot­ta, hogy a kitelepítendők közé nemcsak a magukat német nemzetiségűeknek vallókat vették fel, hanem a német anyanyelvűeket is. Bárányos Károly azt sze­rette volna megtudni, hogy a „potsdami határozat egy abszolút diktátum-e, vagy reánk bízta a végrehajtást.” Antall József szerint nemzetpolitikai szempont­23 Tildy-kormány jegyzőkönyvei I. m. 339-350.

Next

/
Oldalképek
Tartalom