A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - V. - Baráth Magdolna: Az emigrációs politika új útjai az 1956-os forradalom után. Kísérlet a magyar emigráció megnyerésére és felbomlasztására az 1956-os forradalmat követően
608 BARATH MAGDOLNA életét is -„valósággal feldúlta szervezeteiket” egyes helyeken átvették a régi szervezetek vezetését, máshol megszüntették azok működését, illetve megszakították a Magyarországgal fennálló hivatalos kapcsolatokat. A korabeli dokumentumok az 1956-osokat a korábbi emigrációtól való megkülönböztetés céljából a megbélyegző jellegű „disszidens” kifejezéssel illették.4 A magyar vezetés az emigrációnak erre a csoportjára kezdetben, mint veszélyes ellenfélre tekintett, mert attól tartott, a nyugati propaganda felhasználhatja őket arra, hogy befolyást gyakoroljanak a nyugati közvéleményre és a nyugati kormánykörök Magyarországgal kapcsolatos hivatalos politikájára. Éppen ezért az emigrációval való foglalkozást kezdetben csupán belügyi kérdésnek tekintették. Ahogyan az emigrációval kapcsolatos ügyek intézésére a Külügyminisztériumban létrehozott Külföldi Magyarok Önálló Referatúrája által a minisztérium Kollégiuma 1957. októberi ülésére készített előterjesztés is fogalmazott: „akiket nem nyerünk meg az Óhaza számára, vagy legalábbis nem semlegesítünk, azok az imperialista kémszervezetek járszalagjára kerülnek, propagandagépezetüket szolgálják, számtalan esetben felhasználják őket ellenünk.”5 A magyar hivatalos szervek emigrációs politikáját az 1956-os forradalom után két egyidejű törekvés jellemezte: egyrészt meggyőzéssel igyekeztek hazatérésre bírni azokat, akiket lehetett, s akiket a hivatalos propaganda is megté- vedteknek, illetve megtévesztetteknek tekintett, másrészt minden eszközzel lejáratni a Magyarországgal szemben ellenségesnek tekintett emigrációs csoportokat és személyeket, s ezáltal csökkenteni befolyásukat az emigráció körében. A kormány már 1956. november 19-ei ülésén határozatot hozott arról, hogy a forradalom alatt, illetve azt követően külföldre menekültek hazatérésének elősegítésére megfelelő intézkedéseket kell kidolgozni. Ugyanekkor született döntés arról, hogy magyar-jugoszláv vegyes bizottságot kell felállítani, az Ausztriából visszatérni kívánók hazatérésének elősegítésére pedig hazatérő irodát kell felállítani Bécsben.6 A Minisztertanács 1956. december 6-ai ülésén Sebes István külügyminiszter-helyettes az ország területét 1956. október 23. után jogosulatlanul elhagyó 4 A Politikai Bizottság 1963. május 14-i ülésére készített előterjesztésben a dokumentum készítői már „1956-os emigránsok”-ról írtak, ezt a szóhasználatot azonban Fehér Lajos kifogásolta és megkérdezte, miért nem a „disszidenes” kifejezést használják. Azzal érvelt: „Az emigráció mást jelent: azok a fasizmus elől menekültek ki, ezek pedig a népi demokratikus országot hagyták itt.” MOL M-KS 288. f. 5/300. ő. e. 5 MÓL XIX-J-l-o. 5. d. A Külügyminisztérium Kollégiumának 1957. október 15-ei ülése. Idézi Szabó Juliét: Fellazítási politika a Kádár-rendszerben. Az MSZMP propagandatevékenysége 1958 és 1963 között. Múltunk, LIV évf. (2009: 2. sz.) 184-185. 6 Kádár János első kormányának jegyzőkönyvei 1956. november 7.-1958. január 25. Szerkesztette, a jegyzeteket és a bevezető tanulmányt írta: Baráth Magdolna. Magyar Országos Levéltár, Bp., 2009. 59-60. A hazatérési bizottságok tevékenységére 1. A. Sajti Enikő: Ötvenhatos menekültek Jugoszláviában. A magyar-jugoszláv hazatelepítési bizottságok tevékenysége 1956-1957-ben. In: Az 1956-os forradalom visszhangja a szovjet tömb országaiban. Évkönyv 2006-2007. Szerk. Rainer M. János - Somlai Katalin. 1956-os Intézet, Bp., 2007. 201-212. A bécsi Hazatérési Bizottság tagjai 1957. január 15-én érkeztek Bécsbe. Púja Frigyes bécsi követ 1957. január 24-i jelentésében a követség egyik fő feladatának tekintette a Hazatérési Bizottság munkájának támogatását, a „prominen- sebb” magyarok felkutatását és hazasegítését. Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak történetéhez 1956-1964. Szerk. Gecsényi Lajos. Magyar Országos Levéltár, 2000. 49.
