A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - IV. - Pritz Pál: Emlékirat és napló, avagy emlékirat a naplóban

ebben az időben helyben nem jegyeztem fel, most ellenben pótolni akarom azt a még élénken bennem élő benyomásaim alapján.”11

E sorok - melyeknek akár egy freudista tankönyv példatárában is helyük lehetne - tehát nem csupán pontos eligazítást nyújtanak arra vonatkozóan, hogy miképpen is került ez a közel 180 oldalnyi szöveg a naplóba, de mosolyt is fakasztanak. Hiszen akaratlan kendőzetlenséggel mutatja meg, hogy hősünk csupán addig a pontig akart a frontra menni, amíg azzal szemben a szófiai küldetés bekövetkezése volt a láthatáron. Amint ellenben a jelentősen kedvezőbb koppenhágai misszió lehetősége merült fel, azt a „legnagyobb örömmel” fogadta el.

Legyünk őszinték: az egyszer megélhető földi létünkben legtöbben így gondolkodunk. „Csak” az emelkedett frázisokat ne emlegette volna...

*

Azután az 1924-ben keletkezett visszaemlékezésen belül a téma ismét előbukkan. Mivel joggal feltételezhetően a fentebbi sorok már akkor kerültek a visszaemlékezés elejére, amikor maga az egész szöveg elkészült, hiszen azoknak a szöveg keletkezését magyarázó jellegük van, ezért valójában ezek az alábbi mondatok íródtak meg először, így hangzanak:

„Véletlen folytán változott ez meg, és Szófia helyett Koppenhágába osztottak be. Ha én annak idején véletlenül nem találkozom a Külügyminisztérium folyosóján báró Schlechta-val, a személyügyi referenssel, aki aztán engem egészen váratlanul Bulgária helyett Dániába küldött, akkor Szófiában azután később egészen biztosan a közép-európai káoszba kerülünk, és a Monarchia összeomlása után minden azután bekövetkezett nehéz időt Magyarországon kell eltöltenünk. SÍgy voltunk mi a szép, nyugodt Koppenhágában.12 (Kiemelés - E E)

EMLÉKIRAT ÉS NAPLÓ, AVAGY EMLÉKIRAT A NAPLÓBAN 503

11 „Von meinem seit den 1. Jänner 1914 bis 7. September 1916 in Athen bei der dortigen k. u. k. Gesandtschaft innegehabten Dienstposten enthoben wurde ich zur Dienstleistung unserer Gesandtschaft in Sofia zugeteilt. Ich nahm diesen Posten nur ungern und deshalb an, weil ich im Kriege, zu Zeiten als meine Altersgenossen und Kollegen größtenteils an der Front waren mich meiner Pflicht nicht entziehen wollte. Meine Abreise nach Bulgarien, die schon volkommen vorbereitet war, fand dennoch nicht stand, da sich im letzten Augenblick für mich doch eine anderweitige, bedeutend angenehmere Verwendung bei unserer Gesandtschaft in Kopenhagen fand, die ich freudigst annahm. Ich verbrachte dort vier einhalb Jahre, teils als österreichisch-ungarischer Legationssekretär, teils, nach dem Zusammenbruche der Monarchie in der Eigenschaft eines ungarischen Geschäftsträgers. Im Frühjahr 1921 wurde der Sitz der ungarischen Gesandtschaft von Kopenhagen nach Stockholm verlegt, wo ich noch ein ganzes Jahr verbrachte. Meine Erinnerungen aus dieser Zeit habe ich damals an Ort und Stelle nicht aufgezeichnet und will sie nunmehr nach den in mir noch lebhaft lebenden Eindrücken nachholen. - Wien im Oktober 1924 - Kopenhagen 0/89. Valójában - mint fentebb jeleztük - ezekre az évekre már nem teljed ki a visszaemlékezés. Az 1919. október 31-ével zár.

12 Uo. 169/72. „Wäre ich damals nicht zufällig noch dem Personalreferenten Br. Schlechta am Gange des Ministeriums des Aussem in Wien begegnet der mich dann ganz unerwartet statt nach Bulgarien nach Dänemark sandte, so wären wir in Sofia dann später ganz sicher ins mitteleuropäische Chaos hineingerathen und hätten dann nach dem Zusammenbruche der Monarchie sicherlich all die schweren Zeiten, die darauf folgten in Ungarn verbringen müssen. So waren wir in schönen, ruhigen Kopenhagen...”