A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - IV. - Mürber Ibolya: A magyar külpolitika és az Anschluss-kérdés 1927-1932 között
486 MÜRBER IBOLYA kötelezte Ausztriát, miközben a st. germani szerződés minden szomszédos országgal, így Magyarországgal is megtiltotta az egyesülést. Ez a tiltás azonban magukra a szerződést diktáló felekre is nehéz kötelezettséget rótt, mivel a győztes hatalmak elkötelezték magukat az osztrák függetlenség megóvása és az új közép-európai rend megőrzése mellett. Ausztria egy semlegességhez hasonló állapotba került, illetve erőltettek rá a győztes hatalmak. Ezt az egyedi nemzetközi státuszt sikerült az osztrák politikai elitnek az ország gazdasági szanálására felhasználnia. Az Anschluss-szal való fenyegetés több alkalommal is pénzügyi segítségre kényszeríttette a győzteseket.* 5 Az 1920-as években elsősorban az osztrák, míg az 1930-as évtizedben főként a német fél szorgalmazta az egyesülést, tették ezt mindketten elsődlegesen gazdasági megfontolásokból. Ahogy Adolf Hitler a nép-nemzeti rasszista „Volksgemeinschaft” leple alatt szintén Ausztria gazdasági kapacitásának megszerzését tartotta elsődleges céljának, különösen az autark gazdaságpolitika meghirdetését követően.6 Magyarország viszonya a német-osztrák egyesüléshez a korszakban folyamatosan alakult, változott. A világháborút lezáró békeszerződések megkötésekor a magyar politikai elitnek kisebb baja is nagyobb volt annál, hogy hivatalosan is megfogalmazza véleményét az Anschluss-tilalomról. Természetesen a magyar vezetés is tisztában volt a kérdés jelentőségével és annak esetleges következményeivel, hiszen az Magyarország számára egyidejűleg előnyöket és lehetséges veszélyeket is magában hordozott. Az Anschluss kierőszakolása adhatott volna újabb lendületet a magyar revíziós elképzeléseknek a békeszerződésekben meghatározott status quo ellenében, történjen az osztrák vagy német kezdeményezésre. Másrészt a magyar vezetésnek számolnia kellett az egyesülés utáni nagy Németország régióra gyakorolt befolyásával. Alapvetően ez a kettősség határozta meg a magyar külpolitika mozgásterét az Anschluss-kér- désben. Ezt a képet színesítették az 1920-as évek végétől egyre erősödő osztrák-magyar kapcsolatok, illetve a hivatalosan artikulált magyar lojalitás az önálló osztrák állam irányába is. A két ország közötti gazdasági-kereskedelmi mérleg, amely a gazdasági válság előtt Magyarország, utána Ausztria számára alakult kedvezően, szintén befolyásolta a magyar döntéshozókat abban, hogy miként foglaljanak állást az osztrák állami szuverenitás kérdésében. Külpolitikai alapelvek 1927-1932 A magyar külpolitikai vezetés külföldön az Anschluss-kérdésben először 1927. április elején nyilatkozott. Bethlen István első római útján Benito Mussolágháború utáni hiperinfláció megszűntetése és a stabil nemzeti valuta - Schilling - bevezetése céljából. A szerződés tartalmazta Ausztria nemzeti szuverenitásának nemzetközi garanciáját. így Ausztriának ismételten el kellett fogadnia az Anschluss-tilalmat. 5 Az 1922-es genfi és az 1932-es lausannei nemzetközi pénzügyi kölcsönök megítélésben nagy szerepet játszott Seipel és Dollfuss kancellárok azon érvelése, hogy az osztrák gazdaság Anschluss vagy nemzetközi pénzügyi segítség nélkül összeomlik. 6 Rolf Steiniger. 12. November 1918 bis 13. März 1938: Stationen auf dem Weg zum „Anschluss”. In: Steiniger, Rolf / Gehler, Michael (Hrsg.): Österreich im 20. Jahrhundert. Von der Monarchie bis zum Zweiten Weltkrieg. Band 1. Böhlau Verlag, Wien-Köln-Weimar. 1997. 119.
