A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - IV. - Kozári Monika: Az elismert vállalati nyugdíjpénztárak
447 szerencsés ellátottak száma kezdetben nagyon korlátozott volt, de növekedett azzal, hogy a munkaadók néhány új, de kiválóan dolgozó alkalmazottjuknak is nyugdíjat biztosító szerződést adtak. „Az már azután a szociális gondolatot mind erősebben felkaroló korszellem hatása, hogy egyes munkaadók nyugdíjszabály - zattal kollektive rendezzék öregségük vagy megrokkanásuk folytán munkaképtelenné vált alkalmazottaik és hozzátartozóik ellátását. Minthogy az ilyen kollektív rendezés csak a nagyobb létszámú alkalmazottal dolgozó vállalatoknál történt, a kisebb tisztviselői létszámmal dolgozó vállalatok tulajdonosai, illetve vezetői is keresték a lehetőséget alkalmazottaik nyugdíjkérdésének a megoldására. Ez hozta létre 1893. évben a Magántisztviselők Országos Nyugdíjegyesületét és 1909. évben a Pénzintézeti Tisztviselők Országos Nyugdíjegyesületét.”11 A koronaértékben megállapított nyugdíjak az első világháború alatti és utáni valutaromlás következtében teljesen elértéktelenedtek, és a nyugdíjvalorizációs perek tömege indult meg. A kormányzat végül szükségesnek látta, hogy ezt a kérdést törvénnyel rendezze. így született meg az 1926. évi XVI. Törvénycikk, a nyugdíjvalorizációs törvény. Ez volt a magánalkalmazottak nyugdíjviszonyait szabályozó első törvény Magyarországon. A törvény azt a bírói joggyakorlatot tekintette kiindulásnak, hogy a nyugdíjszolgáltatás az alkalmazott fizetésének kiegészítő része és így az alkalmazott nyugdíjigényéért a munkaadó vállalat (vagyonával) felel mindenkor. A törvény a nyugdíjszolgáltatások mértékének megállapításánál tekintetbe vette a munkaadó vállalatok vagyoni és jövedelmi viszonyait. Az 1928: XL. törvény előkészítésekor az volt az elgondolás, hogy a biztosítási kötelezettség hatálya lehetőleg terjedjen ki mindazokra a munkavállalókra, akik a munkás vagy magánalkalmazott körbe tartoznak, és az összes magánalkalmazott a Magánalkalmazottak Biztosító Intézeténél legyen kötelezően biztosítva. A vállalati nyugdíjalapok, illetve nyugdíjpénztárak azonban jelentősen magasabb szolgáltatásokat biztosítottak az alkalmazottaiknak, mint amilyent a kötelező biztosítás nyújtott volna. Ezért - mint Rozs-László írta - szociális meggondolásból szabályozták úgy, hogy a törvényben lehetővé tették, hogy a vállalatok a nyugdíjpénztáraikat továbbra is fenntarthassák, és ezeknek a tagjai mentesüljenek a kötelező biztosítás alól, hogy a kétszeres biztosítást elkerüljék. A törvény hatályba lépését követően 88 nyugdíjintézmény kérte elismert nyugdíjpénztárrá nyilvánítását. Ténylegesen végül 83 elismert vállalati nyugdíjpénztár megalakulására került sor. Az 1930-as évek elején a gazdasági válság és a tisztviselői elbocsátások miatt a pénztárak száma nem nőtt, de a 30-as évek második felében újra megindult a pénztárak alakítása és 1940 végén már 88 működő nyugdíjpénztár volt. (Ez a szám úgy alakult ki, hogy 14 új alakult, de közben 9 beolvadás vagy felszámolás miatt megszűnt.) 1941-től azonban erősebb fejlődés indult meg. 1942 végén már 107 elismert vállalati nyugdíjpénztár működött, 1943 végén pedig már 120.12 A bővülés okát Rozs-László György abban látja, hogy a harmincas évek végén Magyarországon is megindult az ipari AZ ELISMERT VÁLLALATI NYUGDÍJPÉNZTÁRAK 11 Uo. 6. 12 Uo. 8-9.
