A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - IV. - Fazekas Csaba: Prohászka Ottokár a XIII. Országos Katolikus Nagygyűlésen, 1920. október
424 FAZEKAS CSABA jelölte meg, amely így - felfogása szerint - a magyar kultúra elleni frontális támadást is jelentett. Tovább részletezte a kultúrában szerinte egymással szemben álló táborokat, egyiket nemzetinek (így értelemszerűen kereszténynek), a másikat erkölcstelennek (nem is annyira burkoltan: zsidónak) minősítette. A „mi” és „ők” éles szembeállítása pontosan megfelelt a radikális, antiszemita gondolatkört is integráló keresztény-nemzeti felfogásnak. A kívánatos kategóriába sorolta egyaránt a 19. századi, már nemzeti kánonba emelkedett költőket (Petőfi Sándor, Arany János, Vörösmarty Mihály), illetve a népszerű, keresztény irodalmat fémjelező kortársait (Herczeg Ferenc, Gárdonyi Géza). Aligha véletlen, hogy a velük szemben pellengérre állított irodalmárok (Molnár Ferenc, Szomory Dezső, Heltai Jenő, Lengyel Menyhért) mind zsidó származásúak voltak, így az általuk képviselt irodalmat is veszélyesnek, dekadensnek, erkölcstelennek, munkásságukat a nemzeti jellegre károsnak nevezte, Adyról bár elismerte, hogy „fajmagyar költő volt”, viszont a lelkét „galilei-zsidó szérum” mérgezte, ezért minősítette tevékenységét károsnak.29 Sokat ostorozta a polgári radikálisokat és a századfordulótól erősödő szociológiai (társadalom-) tudományt is dekadensnek minősítette. Többször emlegette a végromláshoz vezető út intézményei között az 1908-1919 között működött Galilei Kört, a szabad gondolkodók, fiatal társadalomtudósok egyesületét is. Prohászka ezután tért rá a következtetések levonására, melyet - a beszéd jellegének megfelelően - mozgósító erejű szónoklattá emelt. (Figyelemre méltó például a hallgatóság gyakori megszólítása - „Testvéreim!” - illetve a felkiáltások, felszólítások.) Prohászka - kiváltva hallgatósága lelkes ünneplését - a Horthy melletti kiállásra is felszólított, továbbá arra emlékeztetett, hogy nem szabad megállni („elaludni”) a megkezdett úton, folyamatosan „mozgalmi” állapotban kell lenni a keresztényeknek. (Ennek mértékével egyébként Prohászka soha nem volt elégedett, beszédeit élete végéig ez az elégedetlenség, a folyamatos mozgósítás igénye hatotta át.) Maga is úgy fogalmazott, hogy „az erős nemzeti érzést” akarja „egész vonalon beoltani”, szorgalmazta továbbá a magyar nyelvhez való hűséget, a protestáns-katolikus összefogást stb. Jó érzékkel beszédét a jövőbe vetett hit képeivel zárta, a kormányzatot Noé bárkájához, saját korát pedig a lassan apadó özönvíz időszakához hasonlítva. A lelkes beszéd magával ragadta hallgatóságát. A sajtótudósításokban megfogalmazott „viharos éljenzés”, „percekig tartó taps”, az ováció leírása bizonyára nem újságírói túlzás, mint ahogy az sem, ahogy a közéleti személyiségek, a kormányzat jelen lévő tagjai egymást megelőzve igyekeztek köszönteni a „nagy szónokot”. 29 Kitérőként megjegyezzük, hogy Prohászka Ady Endrével szembeni éles kritikája ekkor több helyen is megfogalmazódott. Egy alkalommal „megtévesztett s fizetett költőnek” minősítette (Prohászka Ottokár-. Segítsük az ébredező magyar öntudatot. In: Fejérmegyei Keresztény Nemzeti Naptár, 1921. Székesfehérvár, 1920. 21-23. 23. p.), említett 1924. évi nagygyűlési beszédében a nemi betegségekbe torkolló szexuális szabadosságra jellemzőnek vélte azt a szellemet, mely mint „világvégi nyegleség, a géniusz vérbajossága, hányavetisége Ady Endre s más csörtető óriásban” ölt testet. Prohászka Ottokár-. Katolikusok és ez erkölcsi dekadencia. Nemzeti Újság, 1924. október 14. 7. p. Az Esti Kurírban és a Népszavában erre megjelent kritikák nyomán a radikális jobboldal Prohászka melletti tömegtüntetést is szervezett. L. pl. Tízezrek tüntettek Prohászka püspök mellett. Nemzeti Újság, 1924. október 31. 7. p. L. 9. sz. jegyz.
