A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - I. - Pók Attila: Gondolatok a progresszió fogalmáról

38 POK ATTILA höz közvetlenül kapcsolódó, sajátos ellentmondásra figyelhetünk fel. A társada­lomtudományokban általában, így a történettudományban is, a már említett módon kezdi hitelét veszíteni a haladás fogalma,3 ugyanakkor a hétköznapi életben és a természettudományos s műszaki kutatásokban magától értetődően tovább él. A minél többet, minél gyorsabban, minél hatékonyabban igénye fel­tételezi, hogy e célok elérése minőségi haladást jelent. A tudományfejlődésnek megvan a maga saját belső dinamikája, de hiába halad előre a kutatás, ha ered­ményeire nincs fogadókészség a társadalomban. Előbb-utóbb a társadalom fo­gadókészségének hiánya visszahat a kutatásban lehetséges fejlődésre is. A tör­ténészek meghatározó többsége ma úgy gondolja, hogy az újragondolt történeti tudás nem a folytonos tökéletesedés útján halad, a múlttól a jövő felé haladva ismereteink a magunk mögött hagyott múltról nem tökéletesednek, hanem a történészek pusztán a folyamatos újraértelmezésekkel vannak elfoglalva. A törté­nész elsőrendű dolga nem az, hogy a progresszió vonulatait mutassa ki, mert ilyenek e felfogás szerint nem léteznek, hanem hogy a jelennek üzenő jelentést olvasson ki az általa vizsgált múltból. Ha ehhez hozzávesszük még azt is, hogy megnőtt a szakadék a lehetséges és valóságos élet között, így például korábban elképzelhetetlennek hitt perspektívákat nyitott meg a rák felismerésének és kezelésének területén a kutatás, ugyanakkor egyre szűkebb az a társadalmi ré­teg, amely élvezheti a kutatás életminőség-javító és életmentő eredményeit. Ko­runk tudománya páratlan eredményeket hozott a világ megismerésében, mi­közben az emberi ostobaság, elfogultság, gyűlölködés, a megszelídítettnek hitt vadállati ösztönök térnyerése ugyancsak páratlan veszélyekkel fenyeget. És ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy párhuzamosan a haladás gondolatának tár­sadalomtudományi térvesztésével erősödik a biológiai evolúció kritikája is, ak­kor azt mondhatnánk, hogy az egész haladás-fejlődés gondolat, mint a modern­kori gondolkodás átfogó paradigmája, válságban van. Miért tartom mégis úgy, hogy a haladás megőrizte hitelét? Itt segítőtársat kell hívnom, Vámos Tibort, a számítástechnika magyarországi meghonosítóját, az információs társadalom problémáinak egyik legavatottabb szakértőjét, aki azt írja,4 hogy a világnak talán nincs teleológiája, de az egyes embereknek min­den bizonnyal van. A saját korlátozott élettartamunkon belül. A természeti és társadalmi lét alapvető teleológiája ugyanis, hogy fenn akarunk maradni, sza­porodni akarunk, táplálkozni akarunk, és mindenáron élni akarunk. Vélemé­nyem szerint ez a gondolat a történeti tudásra is alkalmazható, hiszen a törté­neti tudás nem pusztán az újraértelmezések során, hanem új források elérhető­ségével, új módszerek alkalmazásával és az értelmezések konfrontációja során változik. Bármennyire is viszonylagos, kontextustól függő olyan alapvető fogal­mak tartalma, mint a progresszió, haladás, fejlődés, evolúció, szabadság, egyen­lőség, demokrácia, igazság, humanizmus, béke, mégis e fogalmaknak van értel­me, hiszen ha nem lenne, akkor nem lenne világos ellenpárjuk. Nagyon is jól is­3 Vö.: Gyáni Gábor: A történetírás újragondolása. In: Gyáni Gábor: Az elveszíthető múlt. Nyi­tott könyvműhely, Bp., 2010. 12-31. 4 Vámos Tibor: Racionalizmusról és a fejlődéshit teleológiájáról, avagy ésszerű-e a fejlődésbe vetett hit és minek, kinek lehet célja és célszerűsége. Kézirat, 2010. 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom