A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - II. - Pálffy Géza: Örök vesztesek vagy örök nyertesek? Felkelések a kora újkori Magyarországon és Erdélyben

militarizálódó magyarországi társadalom fegyverforgatásban jártas csoportjai hol befolyásos főnemesek (Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc), hol katonáskodó köznemesek és végvári katonák vezetésével küzdöttek különböző kiváltságokért (elsősorban adómentességért és vallásszabadságért). 1703 után ugyanakkor - a Magyar Koronához visszafoglalt, ám a Magyar Királysághoz vissza nem csatolt Erdély önálló állami létének megszűnte után - már egy, a Habsburgok kormányozta Magyar Királyságtól független, új kelet-magyarországi-erdélyi állam létrehozásáért is folyt Rákóczi vezetésével a küzdelem. A szabadságharc bukása után pedig egykori kuruc tisztek még három alkalommal (1714, 1716, 1735) fogtak szervezkedésbe, ám egyik mozgalmuk sem tartott egy-két hétnél tovább és terjedt ki néhány megyénél nagyobb területre.22

4) Teljesen önálló, újabb csoportot alkotnak a 18. század közepi békeidőben indult parasztmozgalmak (1749-1751-ben Bihar; 1753-ban Külső-Szol- nok és Csanád; 1759-1761-ben Bihar, Temes és Fehér; 1765-1766-ban Vas, Zala és Somogy megyékben; 1784-1785-ben pedig Dél-Erdélyben), amelyek közül csak az utolsó jutott el a jelentősebb fegyveres felkelésig.23 Az újabb értékelések szerint viszont már ezek sem tekintendők magyar vagy román nemzeti mozgalmaknak, mint az 1950-1980-es években gyakran vélték. Sőt, a friss kutatások egyenesen a bécsi udvar, azaz az államhatalom olykor direkt, olykor indirekt bátorítását és szerepét emelik ki a mozgalmak kibontakozásában. Ez a korábbi évszázadokban egyáltalán nem volt jellemző, és elsősorban Mária Terézia úrbéres politikájával állt összefüggésben. így ezek a parasztmozgalmak az úrbérrendezés egyfajta előfutárai és katalizátorai voltak.24

FELKELÉSEK A KORA ÚJKORI MAGYARORSZÁGON ÉS ERDÉLYBEN 289

22 1714: Baksay Zoltán'. Czelder Orbán, a Rákóczi-szabadságharc brigadérosa. Századok 91. (1957) 751-772., különösen 766-770.; 1735: Maday Pál: Az 1735. évi békésszentandrási parasztfelkelés. Békéscsaba I9602., ill. nemrég újonnan feltárt források alapján és új szemléletben Seres István-. A Károlyi-huszárezred hadkiegészítése a Tiszántúlon Szegedinác Péró felkelése idején. (Chronica Be- kesiensis 3.) Békéscsaba 2010.

23 Mind a mai napig alapvető feldolgozások: Hadrovics László - Wellmann Imre: Parasztmozgalmak a 18. században. Bp. 1951. (az 1735. és 1753. évi mozgalmak); Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon 1711-1790. Szerk. Spira György. Bp. 1952. (az 1753., 1765-1766. és 1784. évi mozgalmak); H. Balázs Éva: A váradi püspökség jobbágyainak megmozdulása a 18. század közepén. Századok 84. (1950) 320-332. (1749-1751. évi mozgalmak), ill. újabban Gorun-Kovács György: Az 1749-1751. évi dél-bihari parasztmozgalmak. In: Bihar vármegye az úrbérrendezés idején. Szerk. Ifj. Barta János - Papp Klára. Debrecen 2005. 183-205.; Konfliktusok és korrupció. Az 1749-1751. évi dél-bihari parasztmozgalmak iratai. Vál, gond., bev. Gheorghe Gorun. Debrecen 2006.; Mezőtúr elfelejtett múltja. Válogatás Bodoki Fodor Zoltán és Bodoki Fodor Zsigmond munkáiból. Összeáll. Szabó András - Bodorik Sándor. (Mezőtúri Helytörténeti Füzetek 20.) Mezőtúr 2009. (az 1753. évi mozgalom); A Horea-felkelésre 1. a 4. jegyzetben idézett munkákat és újabb forráskiadványokat.

24 Részletesen vö. Gheorghe Gorun: Reformismul austriac §i violenfele sociale din Europa Centralä 1750-1800. Oradea 1998., ill. újabban Horváth Zita: A Zala megyei parasztság helyzete a 18. században az úrbérrendezés forrásainak tükrében. Korall 19-20. (2005) 132-159., különösen 146-147. és Uő: Örökös és szabadmenetelű jobbágyok a 18. századi Magyarországon. Századok 143. (2009) 1063-1104., főként 1075-1076.