A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - II. - Pálffy Géza: Örök vesztesek vagy örök nyertesek? Felkelések a kora újkori Magyarországon és Erdélyben
286 PÁLFFY GÉZA A területi kiterjedést tekintve a 16. században pusztán az 1514. évi - ugyan viszonylag gyorsan levert - parasztháborút tekinthetjük igazán jelentős mozgalomnak. A 17. század hét számottevőbb felkelése közül ugyanakkor öt (1604-1606, 1619-1621, 1644-1645, 1670, 1672-1685) kiterjedt a Magyar Királyság korabeli három nagy része (Dunántúl, Alsó- és Felső-Magyarország) közül legalább kettőre.11 A 18. századból ugyanez viszont csak a Rákóczi-szabad- ságharcra (1703-1711)12 és a Horea-felkelésre (1784-1785) igaz, a többi mind regionális vagy lokális ,jelenség” volt. Mindez az 1514 és 1784 közötti 270 esztendő alatt összességében nyolc valóban számottevő hatású felkelést jelent, ráadásul a legutolsót nem magyarok, hanem román parasztok indították éppen magyar nemesek ellen. Sőt - mint még látni fogjuk - a 17. század öt nagy mozgalma közül is csupán kettő (a Wesselé- nyi-összeesküvés és a Thököly-felkelés, ám ezek is csak részben) kezdődött a magyar társadalom valamely csoportjának önálló kezdeményezésére. Ez majd háromszáz esztendő alatt négy (1514, 1670, 1672-1685,1703-1711) úgymond belső indíttatású felkelést jelent. Mindezek ismeretében jelentősen árnyalandónak vélem azon általánosan elteqedt magyarországi és nemzetközi nézeteket, miszerint a magyarok az „örök lázadók” avagy az „örök felkelők” közé tartoznak. A mozgalmak tipológiája és kronológiája A különféle mozgalmak tipológiájának és szervezésük körülményeinek meghatározása lehetővé teszi, hogy a kora újkor három évszázadán belül bizonyos jellegzetességeket állapítsunk meg, sőt rögzíthessük a vizsgált mozgalmak egyfajta dinamikáját. Ezzel kapcsolatban a legfontosabb: a magyar, szlovák és román történetírás korábbi állításaival szemben az elmúlt negyedszázad újabb kutatásai szerint e korszakban egyetlen magyar, szlovák vagy román nemzeti felkelés vagy nemzeti függetlenségi mozgalom sem volt. Ez annak ellenére kijelenthető, hogy Magyarországon még történészek körében is napjainkig léteznek olyan elképzelések, hogy a Bocskai- vagy a Rákóczi-felkelés az 1848. és 1956. évi forradalmak előzményének tartható.13 II. Rákóczi Ferenc kurucfelke- lése ugyanakkor közép-európai vonatkozásban vitathatatlanul egészen egyedülállónak nevezhető, hiszen I. József 1707. évi trónfosztásától kezdve már kétségkívül függetlenségért vívott háborúvá, azaz napjaink bevett értelmezése szerint szabadságharccá is vált. A 17. századi erdélyi fejedelmeknek (Bocskai, Bethlen és I. Rákóczi György) a Habsburg uralkodók ellen a Magyar Királyság területén vezetett hadjáratai az új kutatások szerint ugyanakkor nem tartoznak az utóbbi kategóriába, noha ma11 Ezekre újabban 1. Pálffy Géza: A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században. (História könyvtár: Monográfiák 27.) Bp. 2010. 81-83. és 8. táblázat. 12 Rákóczi függetlenségi háborújának hatalmas irodalmára 1. legutóbbi bibliográfiáját: A Rákó- czi-szabadságharc. Szerk. R. Várkonyi Ágnes - Kis Domokos Dániel. (Nemzet és emlékezet) Bp. 2004. 774—807.^ 13 L. pl. Őze Sándor: Kétséges kétségek? Magyar romantika és Bocskai István? Publicationes universitatis Miskolcinensis - Sectio Philosophica 13. (2008: 2. sz.) 205-226.; Nemeskürty István: Magyar századok. Gondolatforgácsok a nemzet életrajzához. Bp. 2006. 219. stb.
