A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)

Tanulmányok - II. - Pálffy Géza: Örök vesztesek vagy örök nyertesek? Felkelések a kora újkori Magyarországon és Erdélyben

Pálffy Géza

ÖRÖK VESZTESEK AVAGY ÖRÖK NYERTESEK?

Felkelések a kora újkori Magyarországon és Erdélyben

Az eddigi elképzelések határon innen és túl

Ha Közép-Európában a kora újkori felkelések vizsgálata szóba kerül, Magyar- ország neve határon innen és túl elsőként jut mind a történészek, mind az átlagemberek eszébe. Ez a magyar és a nemzetközi történetírás eddigi eredményeinek, illetve a magyarországi és a nemzetközi történeti közgondolkodásra gyakorolt hatásának ismeretében szinte teljesen érthető. A magyar historiográfia ugyanis az elmúlt másfél évszázadban gyakran mutatta be a magyar nemeseket és rendeket a bécsi Habsburg-udvar által mellőzött, sőt függetlenségüktől megfosztott alattvalókként, miközben az 1950-1980-as években a parasztságot is a magyar nemesség által rendszeresen elnyomott csoportként ábrázolta.1 így úgymond a „magyar népnek” évszázadokon keresztül egyszerre kellett rendszeres felkeléseket indítania mind a nemzeti függetlenségért, mind a bécsi udvar és a magyar nemesek által történt kizsákmányolásának megszüntetéséért. Mivel pedig a modern korban az 1848-1849. és 1956. évi forradalmak és szabadságharcok is elbuktak, a magyar történetírás és a történeti köztudat a magyarokat gyakran tartja „örök veszteseknek”, szerencsésebb esetben „örök lá- zadóknak/felkelőknek” vagy optimistább szemléletben „örök túlélőknek”.

Ugyanezt a koncepciót erősítik a nemzetközi történetírás gyakran sematikus összegzései. Ezek szerint a magyarok a függetlenségükért és kiváltságaikért állandóan felkelő, rebellis nemzetek közé tartoznak.2 Korabeli vezetőik, a magyar nemesek ráadásul - legalábbis az 1950 utáni szlovák és a román történetírás nem ritka állításai szerint - már a kora újkor folyamán több ízben elnyomták a szlovák és a román nép nemzeti vagy antifeudális küzdelmeit, illetve a budai királyi, majd a bécsi Habsburg-udvarral együttműködve törték le azokat.3 Mindezek ismeretében különösen érdekes áttekintő jelleggel számba venni a kora újkori magyarországi és erdélyi felkeléseket - és ezzel 70. születésnap1 Részletesen 1. A magyar történettudomány válogatott bibliográfiája 1945-1968. Szerk. Nieder- hauser Emil et al. Bp. 1971. passim.

2 Az egyik legújabb példa az angolszász szakirodalomból: Bryan Cartledge: The Will to Survey. A History of Hungary London 2006. 102-128.: The Struggle for Independence (1547-1711) című fejezet, ill. ugyanez magyarul Uő: Megmaradni... A magyar történelem egy angol szemével. 2. jav. kiad. Bp. 2010. 117-142.: „A függetlenségi harcok (1547-1711)”.

3 A teljesség igénye nélkül: Peter Ratkos: Povstanie baníkov na Slovensku roku 1525-1526. Bratislava 1963.; David Prodan: Ráscoala lui Horea. Bucure§ti 19842.