A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - II. - Kulcsár Krisztina: Adalék a Helytartótanács 1769. évi reformjához. Albert szász-tescheni herceg első helytartói évei és 1768. évi előterjesztése
232 KULCSÁR KRISZTINA Kristóf püspöknél,42 majd október elején Gödöllőn Grassalkovich grófot látogatták meg. Ezután rövid schloßhofi pihenést követően a féltoronyi birtokra utaztak,43 és onnan Trautmannsdorfba, Batthyány Károly herceghez.44 így nem csodálható, hogy Albert legközelebb csak 1766. október 23-án jelent meg ismételten a tanácsülésen.45 Ez az arány a következő évben egyáltalán nem javult: a 104 ülésből csupán 35-ön, az ülések egyharmadán vett részt. Az év elejei folyamatosságot az április 10-ei elutazásuk szakította meg. Ezt követően azonban november 16-áig nem találkozunk Albert nevével az ülésjegyzőkönyvekben.46 A bécsi utazásuk kezdeti oka gyermekük várható születése volt. Krisztina lányuk azonban csupán egyetlen napot élt,47 és Mária Krisztina is több hétig lázzal és fájdalommal küzdött a szülés után.48 Májusban himlőjárvány tört ki a főhercegi családban.49 Június 20-án Albert herceg is elkapta a betegséget,50 de egy hét múlva már gyógyultnak nyilvánították.51 A nyarat a hercegi pár pihenésre és regenerálódásra használhatta fel, majd Albert ismét elnökölt a Hétszemélyes Táblán,52 végül csak novemberben közepén tértek vissza Pozsonyba.53 E két évhez képest később jelentősen javult a herceg részvétele a helytartótanács ülésein, 1768-ban már az összes tanácskozás közel 43 százalékán jelent meg, a 106 ülésből 46-on elnökölt. Az azévi jelentősebb, összefüggő távolléte (április 4. és június 16. között) a Magyarországon, illetőleg a Temesi Bánságban tett császári utazással magyarázható (április 17-június 9.).54 Augusztusban ismét Budára utaztak, ahol október 3-ig tartózkodtak, majd Albert már október 6-án megjelent a tanácsban.55 Rövid október végi-november elejei helyettesítése a Szent István Rend ünnepével magyarázható, amelyet II. József nyári utazása miatt augusztus 20-ról november 4-ére tettek át.56 Ezt az első három évet tekintve a herceg összesen az ülések 37 százalékában vett részt a tanács mun42 Vö. Johann Róka: Alt und Neu Waitzen. Preßburg-Kaschau 1777. 77-78. Vác város előírásai a látogatás alkalmából. 43 Pressburger Zeitung, 1766. 1766. okt. 15. Nr. 83. 44 Leírások az 1766. évi látogatásokról: ÖStA HHStA, Habsburg-Lothringisches Familienarchiv, Familienakten, Kt. 48. föl. 9r-14v. 45 MOL C 1 (Prot, sess.) 1766. pag. 1125. 46 Pressburger Zeitung, 1767. Nr. 29. 1767. ápr. 11.; MOL C 1 (Prot. sess.) 1767. pag. 57., 342., illetőleg pag. 1085. 47 ÖStA HHStA ZP 1767. Bd. 32. föl. 67r-v. 1767. máj. 16. 48 Uo. föl. 86v. 1767. máj. 27. 49 Uo. föl. 82v. 1767. máj. 23. 50 Uo. föl. 140r. 1767. jún. 18. 51 Uo. föl. 144r-v. 1767. jún. 27. 52 OSzKK Föl. Hung. 164. föl. 169r-170r. Battyhány József kalocsai érsek köszöntése a budai királyi rezidencián a Hétszemélyes tábla ülésén, 1767. augusztus 24; föl. 170v. búcsúbeszéd, 1767. okt. 28. 53 ÖStA HHStA ZP 1767. Bd. 32. föl. 273v. 1767. nov. 14. 54 Kulcsár Krisztina: II. József császár utazásai Magyarországon, Erdélyben, Szlavóniában és a Temesi Bánságban, 1768-1773. Bp. 2004. passim. Vö. Alfred von Arneth: Geschichte Maria Theresias. 1-10. Wien 1863-1879. 7. 255-256.; Adam Wolf: Marie Christine, Erzherzogin von Oesterreich. 1-2. Wien 1863. 1. 57-58. 55 MOL C 1 (Prot, sess.) 1768. pag. 871. 56 ÖStA HHStA ZP 1768. Bd. 32. fol. 386r-v.; fol. 388r. 1768. nov. 4.; fol. 392v. 1768. nov. 10.