A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - II. - Fodor Pál: Királynék fogságban. Tinódi egy félreértett históriás énekéről
126 FODOR PAL rások is 10-20.000 közé teszik a számukat. Ha azonban itt - de ez kevésbé valószínű - az udvari lovasságra gondolt Tinódi, akkor túlzásba esett, mivel az utóbbiak létszáma 1514-ben „csak” 5316 főre rúgott (az udvari zsoldos hadsereg együttesen - a janicsárokat, tüzéreket és ágyúszekerészeket is beleértve - 16 643 főt tett ki).15 Az ezt követő történet Szelim szultán és a perzsa követ találkozójáról ugyancsak nem légből kapott. Tinódi szerint a követ azzal provokálta a szultánt, hogy ura nevében egy szelencében „áfián” (azaz ópium) nevű „maszlagot”, azaz kábítószert nyújtott át, és azt tanácsolta neki, hogy rágja meg és így csillapítsa a Szafavidák iránt érzett indokolatlan haragját. A vakmerőségen feldühödött szultán a lábánál fogva felakasztatta, de aztán a diplomáciai szokások megsértését nehezményező pasák közbenjárására elengedte volna a követet. A szultáni kihallgatáson valóban történt hasonló eset, de háttere, lefolyása és következményei kissé eltérnek a Tinódi által ismertekétől. Szelim szultán még április 23-án Izmitből levelet - voltaképpen hadüzenetet - intézett a sahhoz. Ebben megírta neki, hogy uralmának megdöntésére és az elnyomott musz- limok felszabadítására indul, és egyben felszólította, hogy mint eretnek tanúsítson megbánást és térjen vissza a szunniták által követett igaz útra.16 A sah válaszát hozó követ, Sahkulu Akaj Búj nöker július 18-án érkezett meg a szultán Erzindzsán közeli táborába, és a kihallgatáson tényleg ópiumos szelencét nyújtott át a megdöbbent Szelimnek. A merész lépést azonban mással indokolták, mint Tinódi. Levelében a sah kifejtette, hogy a hozzá eljuttatott, szidalmazásokkal és fenyegetésekkel teli üzenet nem illik egy Szelimhez hasonló uralkodóhoz, véleménye szerint azt csak egy kábítószertől mámoros írnok írhatta, ezért küldi neki az ópiummal teli szelencét; azt is megírta, hogy amennyiben barátságos levelét nem fogadják kedvezően, készen áll a harcra. A követet az incidens után tényleg megkínozták, hogy információkat csikarjanak ki belőle, de miután nem jártak sikerrel, augusztus 2-án kivégezték (a durva eljáráshoz Szelim egyéb mély sérelmei is hozzájárultak: 1. a sah az ópiumon kívül női ruhát és fátyolt küldött neki jelezve, hogy nem tartja férfinak; 2. a szultán egyik korábbi követét megölték a perzsa udvarban). Tinódinak azonban annyiban igaza van, hogy Szelimnek az idegen követekkel szembeni bánásmódját (megverésü- ket, orruk és fülük, illetve lovuk farkának levágatását, kivégzésüket stb.) már nemcsak külföldön, hanem az oszmán udvarban sem nézték jó szemmel.17 Az 1514. augusztus 23-án lezajlott és elsöprő oszmán győzelmet hozó csal- diráni csatáról Tinódi a következőket írja (65-104. sor). 15 Emecen F: Zamanm Iskenderi i. m. 107., 119-120., 123-124.; Ágoston Gábor: Empires and Warfare in East-central Europe, 1550-1750: The Ottoman-Habsburg Rivalry and Military Transformation. In: Crossing the Divide: Continuity and Change in Late Medieval and Early Modern Warfare. Ed. by David Trim-Frank Tallett. Cambridge 2010. 116. 16 Seláhattin Tansel: Yavuz Sultan Selim. Ankara 1969. 40-41.; F. Emecen: Zamanm iskenderi i. m. 105-106. 17 Vö. Pál Fodor-Géza Dávid: Hungarian-Ottoman Peace Negotiations in 1512-1514. In: Hun- garian-Ottoman Military and Diplomatic Relations in the Age of Süleyman the Magnificent. Ed. by Géza Dávid-Pál Fodor. Bp. 1994. 21.
