A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - II. - Fodor Pál: Királynék fogságban. Tinódi egy félreértett históriás énekéről
124 FODOR PÁL szerinte „tiszta kék ... patyolatot” viselnek. Az elsőre zavarosnak tűnő bemutatás a korabeli nemzetközi terminológia fényében meglepően pontos. A „vörös patyolat”-osok, vagyis a „vörös turbán”-osok (a patyolat a török turbán korabeli magyar fordítása) nem mások, mint az 1501-ben Iránban hatalomra jutott Szafavidák, akiknek társadalmi bázisát és hadseregét döntően türkmén törzsek alkották. Az oszmánok a Szafavida-dinasztiát és annak híveit az általuk hordott tizenkét cikkelyes, vörös színű fejfedő miatt „vörösfejű”-nek, törökül kizil- 6a§nak nevezték, és sajátos vallási gyakorlatuk - többek között állítólagos szexuális szabadosságuk miatt - miatt nem is siítának, hanem üldözendő eretneknek tartották őket.11 A kizilbas szó torzult formája a Kazul basa, amely nemcsak Tinódinál, hanem más európai megfigyelőknél is gyakran magát az iráni fejedelmet jelentette (miközben a kifejezés második tagjában a bas ’fej’ szót a basa/pasa titulussal keverték össze). A „Jesil bas” (török ye§ilba§) jelentése „zöldfejű”, és a korban a közép-ázsiai (transzoxiánai) Sibanida-dinasztia államának és nomád népének (a későbbi üzbégeknek) a megjelölésére szolgált, akik Tinódi értesülésével szemben nem kék, hanem zöld színű fejfedőt hordtak. A Szafavidákkal ellentétben és az oszmánokhoz hasonlóan a Sibanidák szunniták voltak, ezért az eretneknek tekintett Irán ellen hamar érdekszövetség alakult ki az utóbbi kettő között. Főleg azután, hogy Iszmail sah 1510 decemberében legyőzte és megölte Muhammad kánt, a rövid életű (1500-1598) dinasztia alapítóját, s elvette tőle és országához csatolta „Korozaint”, azaz a kelet-iráni Hora- szánt.12 Erre a kapcsolatra utal Tinódi, mikor elmondja, hogy a „Jesil bas” fejedelem azért ösztönözte Irán elleni hódító háborúra az oszmán-török uralkodót, „Mert attyokfiát veszik házastársnak/Felségöd hitinek ellene vadnak”. Tinódi úgy tudja, hogy a Sibanida uralkodó segítséget ígért az oszmánoknak, de aztán magára hagyta volna őket. A valóságban 1514 márciusában küldött levelében Szelim szultán ajánlott szövetséget Ubajdullah kánnak, ám a Sibanida uralkodó válasza nem érkezett meg időben, így az oszmánok egyedül vívták meg a döntő ütközetet Iszmail sah seregével.13 De mielőtt túlságosan előresietnénk, lássuk, mit ír Tinódi a csata előtt megesett dolgokról (30-64. sor). 30 Császár hallá, készöle erejével, Negyedfélszázezör lovag népével, Tizennégyezör képös kopjás kézívösvel. Négyszáz taraszkval, tizezör puskásval Indula, hogy szömben vívjon Kazulval. 11 A Szafavidák kezdeteiről és a kizilbasokról 1. Hanna Sohrweide: Der Sieg der Safaviden in Persien und seine Rückwirkung auf die Schiiten Anatoliens im 16. Jahrhundert. Der Islam 41. (1965) 95-223.; Roger M. Savory: Iran under the Safavids. Cambridge 1980. 1^19.; Faruk Sümer: Safevi devletinin kurulu§u ve geli§mesinde Anadolu Türklerinin rolü. Ankara 1992 (Türk Tarih Kurumu Yaymlan VII/128.), főleg 1^12. 12 Vö. René Grousset: The Empire of the Steppes. A History of Central Asia. New Brunswick, New Jersey 1970. 478-490.; David Morgan: Medieval Persia 1040-1797. London-New York 1988. 113-115.; Svatopluk Soucek: A History of Inner Asia. Cambridge 2000. 149-161. 13 Feridun Emecen: Zamanm Iskenderi, Sarkin fatihi Yavuz Sultan Selim. Istanbul 2010. 105.
