Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)

Draskóczy István: Szempontok az erdélyi sóbányászat 15-16. századi történetéhez

SZEMPONTOK AZ ERDÉLYI SÓBÁNYÁSZAT 15-16. SZÁZADI TÖRTÉNETÉHEZ 93

két, és az azokat húzó 28 ökröt. Egy-egy jármű elé tehát 8-10 ökröt foghattak be.43 Eme 1447. esztendei híradás fényében el lehet képzelni, hogy mennyi igavonó jószágra volt szüksége annak a két csomaközi személynek (Szatmár megye), akik 18 szekéren 7600 sókockával számoltak el ( maximum 144 ökör, gazdánként 72, értékük hozzávetőlegesen 400 forintra becsülhető). A 15. században a jobbágyembereknek 2-3 (esetleg 4) igavonónál aligha volt többük, sokuk még ennyi igaerővel sem rendelkezett. Aki 6 ökröt mondhatott a magáénak, már a tehetősek közé számított. 1444-ben egy erdélyi jobbágy 11 szekéren költözött el (58 ökör vontatta őket). A fuvarosok között tehát igen vagyonos emberek akadtak.44 Ezt a véleményt támasztja alá egy másik adat. 1463 június elején Pocsaji István két jobbágyát fogták el, akik szekereken királyi sót szállítottak Erdélyből. Egyikük Vértesre, a másikuk pedig a szomszédos Monostorpályira való volt. Mind a két települést megtaláljuk az 1436. esztendei regisztrumban. A két fuvaros javaikért és 200 forint lefizetése ellenében tudta csak kiváltani magát a fogságból.45

1439 márciusában a király mintegy 25 tömény (azaz 250 ezer darab) sókockáját kellett volna Gyerővásárhelyen keresztül Magyarország felé szállítani. Mivel az itteni birtokos feltartóztatta a szekereseket, 6 erdélyi fuvaros visszalépett. Eme mennyiség továbbításához legalább 550-600 szállító alkalmatosságra lett volna szükség, ami önmagában mutatja, hogy a fuvarozás mennyire elterjedt Erdélyben.46

A szállítás mellett már 1521 előtt sem vetették meg a bányahelyek lakosai, bányászai a felszínre hozott ásvány árusításából származó hasznot. Mátyás 1458-ból származó okmánya szerint a máramarosi városok polgárainak országos vámmentessége kiterjedt az általuk eladás végett Magyarországra szállított kősóra. A kiváltságra II. Lajos 1517-ben figyelmeztette az itteni sókamaraispá- nokat. 47 Természetesen más magyarországi és erdélyi város lakói is foglalkoztak a középkor végén sókereskedelemmel. Az említett 1516. esztendei királyi intézkedésből tudjuk, hogy Dés mellett régi kiváltságaik alapján Szék, Akna (Désakna), Torda és Temesvár fuvarosai élveztek vámmentességet. Lippa és az

43 Oklevéltár a Tomaj nemzetségbeli losonczi Bánffy család történetéhez. Szerk. Varjú Elemér, Iványi Béla. I—II. Bp. 1908-1928. I. 660-661. (a továbbiakban: Bánffy oklevéltári

44 Szabó István-. A magyar mezőgazdaság története a 14. századtól az 1530-as évekig. Bp. 1975. 50-51, 68. illetve Nógrády Árpád.-. Paraszti telekhasználat és földbérlet a Kanizsaiak Sopron környéki birtokain (Csepreg 1522. évi összeírása és a nagycenki Jankó István vagyona). Soproni Szemle 55 (2001) 363-367. Az 1437. októberi kolozsmonostori egyezmény szerint Erdélyben nyolc ökör által húzott egész eke után tartozott a jobbágy egy forintnyi cenzust fizetni, fél eke után eme összeg fele járt a földesúrnak (Az 1437-1438. évi erdélyi parasztfelkelés forrásai. Előszóval és jegyzetekkel közzéteszi: Demény Lajos. Bukarest, 1991. 96. - a továbbiakban: Az 1437-38. évi erdélyi).

45 Státny Ústredny Archív [Bratislava], Hodnovemé miesto lelesky konvent. Acta anni 1463-23. (DF 222 996.).

46 Jakó 1990, i. m. I. 145. sz.; Előfordult, hogy a kamaraispánok önkényesen szállítási kötelezettséget róttak ki a jobbágyokra (Az 1437-38. évi erdélyi, i. m. 80.). 1435-36-ban egy szekérre átlagosan 426 sókocka esett.

47 Bélay, i. m. 29-30.; Petrovay György: Oklevelek Máramaros megye történetéből. Történelmi Tár 1909. 523-524.