Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Draskóczy István: Szempontok az erdélyi sóbányászat 15-16. századi történetéhez
90 DRASKÓCZY ISTVÁN május 22-én meg kellett válnia tisztségétől. Utóda az általa menesztett alkincs- tartó, Várday Pál lett (1519. május 18-ig). Őt Batthyány Benedek követte.32 1519-ben az országgyűlésen törvényt hoztak arról, hogy az erdélyi és magyarországi bányákat a királyi felség kapja vissza. A rendek meg akarták akadályozni azt, hogy a kamarásokon kívül akárki sót áruljon, vagy bárkit is ebben a cikkben fizessenek. A rendek tehát a középkori monopólium tökéletes érvényesítésében látták a megoldást. Az 1521. esztendei őszi országgyűlésen ismét határozat született arról, hogy az uralkodó a bányákat hozassa rendbe, hisz 100 ezer forintot remélhet belőlük. Mind a két országgyűlésen tiltották eme termék behozatalát.33 Az 1521-es törvénycikk arról tanúskodik, hogy a félesztendeje meghozott királyi tanácsi döntésnek nem látszottak az eredményei. Várday Pál újabb kincstartósága idején (1520. június 4.-1521. szeptember 8. közötti időszakból maradt rá adat) ugyanis a királyi tanács jelentős lépésre szánta el magát. Az intézkedésekről az uralkodó 1521. február 17-i, az erdélyi sóval foglalkozó oklevele tájékoztat. Számos sóhivatalt bezártak (bár a fontosabbak megmaradtak). Ettől kezdve a rendelkezés szerint a kisebbik fajtának, a hajósónak (1515/16-ban száza 1,1 forintba került) a vágását be kellett szüntetni, csak un. kocsisót lehetett vágni (új, egységes méretet akartak bevezetni), amelyből 100 darabnak az ára a bányáknál 3 forintot tett ki. Tiltották a behozatalt. A terméket az egész országban szabadon lehetett árusítani. A rendelet megtiltotta, hogy a királyi hivataloktól bárki hitelre vásárolja meg ezt a cikket. A döntés nagy horderejű változást hozott tehát, hisz elvben megszüntette a sómonopólium rendszerét. A külső kamarák jórészének a bezárását indokolhatta az a körülmény, hogy — mint írtuk — a királyi szervezettől függetlenül nagy mennyiségű ásvány került forgalomba, s emiatt a termék elosztását végző hivatalok működtetése túlságosan sokba kerülhetett. Nem véletlen, hogy a kocsisót hagyták meg, és a hajósó bányászatával akartak felhagyni (a kérdésre még visszatérünk). Az adatok azt mutatják, hogy a középkori gyakorlat maradványai mégis fennmaradtak, jelezve, hogy nem volt zökkenőmentes az új rendszerre való áttérés, s bizonyos nagyobb királyi sóhivatalokra szükség volt, illetve megérte őket működtetni. Mind a két sófajtából egy darabig tovább folytatták a kitermelést.34 35 Eddigi kutatások alapján úgy látjuk, hogy a helyzet Szapolyai idején változott meg, ám a 16. század közepére a megosztott országban nyilvánvaló lett, hogy az ásvány bányászata és elosztása ismételt reformokra szorulna.36 32 Archiv mesta Bratislavy 2531. (DF 241 144.). Az oklevél kelte 1516. április 18. Az 1516. augusztus 17-i okmány: AOD 102. (DF 253 396.). Szálkái működésére lásd Kubinyi: Szálkái, i. m. 106-107. Várdayra újabban: Laczlavik György: Várday Pál esztergomi érsek, királyi helytartó Mohács előtti pályafutása. Levéltári Közlemények 75 (2004) 23. (a továbbiakban: Laczlavik)-, a sókamarák állapotára lásd HA Handschriften Nr. 373. számadásait. 33 Magyar törvénytár, i. m. I. 774., 778., 790. 34 AOD 112., 114. (DF 253 404., 253 406). Iványi 1911, i. m. passim., Laczlavik, i. m. 26. A 16. század elejéig a só ára ugyanakkora volt, mint 1397-ben (száz darab a bányáknál egy forintot ért). Az oklevélben meghatározott ár tehát nem új. A legjelentősebb hivatalok (így Szatmár, Tokaj, Poroszló, Szolnok, Szeged, Lippa,) tovább működtek. 35 Draskóczy 2004, i. m. passim; 1548-ban Ferdinánd a kamararendszer visszaállítását szorgalmazta. Magyar országgyűlési emlékek III. Szerk. Fraknói Vilmos. Bp. 1876. 199-200. (a továbbiakban: Fraknói)
