Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)

Draskóczy István: Szempontok az erdélyi sóbányászat 15-16. századi történetéhez

86

DRASKÓCZY ISTVÁN

Anna halála (1506) után a királyi gyermek nevelését szolgáló vagyonhoz tartoztak (1508-1513). Máramarost Batthyány Benedek kincstartó (1506-1509) felügyelte. Tőle rövid időre 1509 áprilisában Várdai Ferenc vette át a hivatalt (1509-1510), ám Munkács és Huszt vára, a máramarosi kamarák egy darabig a volt tisztségviselőnél maradtak. Egy évre Várday utóda Batthyány Ferenc lett (1510-1511).

Az anyagi gondokkal küszködő Ulászló elzálogosította az uradalmat. 1510-11-ben Szálkái László és Sárkány Ambrus birtokolta, majd 1511-ben Perényi Gábor vette zálogba. Vele 1516-ban olyan új szerződést sikerült kötni, amely szerint csupán a bevételek fele jár neki (a zálogösszeg törlesztése fejében), az uralkodó ugyanúgy tart kamarást itt, mint ő. Ám Perényit nem lehetett számadásra kötelezni, s a főúr erre később sem volt hajlandó.14 1522 után Mária királyné kezébe ment át a kamara. O 1523. decemberében Ártándi Pálnak adta zálogba (1524 elején vette át), aki 1530 januárjáig kezelte ezt a jövedelemfajtát. Utána 1546-ig lényegében Nádasdy Tamás igazgatta Máramarost, s csak ezután vehette Ferdi- nánd birtokba.15

Külföldről törvényesen is, de csempészáruként is, hoztak be az országba „fehér aranyat”. Említhetjük az illegális sóárusítást.16 Voltak, akiknek kiváltságaik alapján járt bizonyos mennyiség ebből a termékből. Az is előfordult, hogy valakinek az uralkodó kedvezményes áron adott belőle. A vámok tulajdonosai részben természetben kérték az illetéket, s a sót maguk használták fel vagy árusították. A király valakivel szemben fennálló adósságát valamelyik kamara terhére „fehér aranyban” törlesztette. Gyakorlat volt, hogy az uralkodó sót adományozott valakinek vagy ebben a termékben fizetett. A végvárak őrsége, tisztségviselők, főméltóságok (pl. erdélyi vajda) ebben az ásványban kapták fizetésük egy részét (különös sok adattal a Jagellók idejéből rendelkezünk). Az uralkodó az egyes sóhivatalok bevételeinek a terhére utalványozott, úgy hogy a hitelező helyben vehette át a terméket. A túlzott utalványozás miatt megesett,

14 A máramarosi sóbányák II. Lajos trónraléptekor. Magyar Gazdaságtörténeti Szemle 4 (1897) 139-141.; DL 71 119., 71 127., 71 131., 71 145., 71 167., 82294., 82317., 82318., 82319. Miután a kincstartói hivataltól megvált, Munkács Várdainál maradt (DL 82321.). ; Kubinyi András-. Egy üzletelő és diplomata várúr Mohács előtt: Ákosházi Sárkány Ambrus. In: Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára tanulmányok. Szerk. Pamer Nóra. Bp. 1994. 271. ; Kubinyi András-. Szálkái László esztergomi érsek politikai szereplése. Aetas 1994. 1. sz. 104. (a továbbiakban: Kubinyi-. Szálkái).

15 DL 32 598.; Kenyeres István-. A királyi és királynéi „magánbirtokok” a 16. században. Századok 138 (2004) 1111. (a továbbiakban: Kenyeres 2004); Ember 1946, i. m. 495.; Barta Gábor- Ludovi- cus Gritti magyar kormányzósága (1531-1534). Történelmi Szemle 15 (1971) 291-292. ; A máramarosi kamara 17. század eleji viszonyairól (középkori vonatkozásokkal) alapos szakdolgozat készült a Pécsi Tudományegyetemen: Glück László: A huszti uradalom és a máramarosi kamara a Szepesi kamara igazgatása alatt 1600-1604, 1614-1615. Pécs, 2004. (témavezető: Oborni Teréz).

16 Kovachich, i. m. 459.; Házi Jenő: Sopron város története. I. rész 1-7, II. rész 1-6. Sopron, 1921-1943. 1/6. 143., 176., 215., II/5. 48., 219-220., 236-239., 257., 292., 409. stb. (a továbbiakban: Házi)-, 1499-ben II. Ulászló szigorúan megtiltotta, hogy Sáros megye lakói a királyi kamarák sava helyett lengyel, idegen csempész árut vagy főtt sót merjenek használni (DL 70 335). A rendelet az utóbbi esetben a sóvári termékre gondolt, hisz egy esztendővel korábban az uralkodó az itt birtokos nemeseket intette meg azért, mert sós vízből főzték ki ezt a szert, és árusították (DL 70 331.). Lásd még Iványi, 1911. 186-188.