Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)

Búza János: Magyar dénárok Velencében a 16. század közepén

68

BÚZA JANOS

nárok térnyerését a külhoni hatóságok nem nézték jó szemmel, számos példa van arra, hogy kitiltásukra, majd a prohibitív rendelkezések sikertelenségét látva határidőhöz kötött elfogadásukra, illetve devalválásukra törekedtek. Velük szemben a magyar rendek a dénárok akadálytalan forgalmazását és teljes értékben történő elfogadását követelték. Pénztörténetünk klasszikusa joggal következtetett arra, hogy a többször megismételt osztrák korlátozó intézkedések a hatástalanság bizonyítékai voltak.9

A tiltó rendeletek egyike, amelyik 1557-ben kelt, nemcsak Alsó-Ausztriá- ból, hanem Görzből [Goriziából] is ki akarta tiltani a magyar dénárokat, amiből — ha egyéb források nem tanúsítanák is — könnyűszerrel következtethetnénk arra, hogy Stájerországban ugyancsak ismertek lehettek a magyar dénárok. Az alsó-ausztriai dénár-forgalomról az adminisztratív intézkedéseknél meggyőzőbb bizonyítékok is maradtak az utókorra, 1564-ből ismert egy olyan elszámolás, amelyik 18 ausztriai kis- és mezőváros adójáról tanúskodik. A — 60 krajcáros számítási forintban mérve — 20 ezer forintnyi összeg felerészben „német”, felerészben pedig magyar pénzből állt. Figyelemre méltó, hogy a teljes summa csaknem egyharmadát — pontosan 29,2%-át — „In weissem ungarischen Gelde” számították. Joggal tételezhető fel, hogy a fehér magyar pénz túlnyomó többsége10 dénár lehetett, a garasok11 minden bizonnyal kisebbségben voltak. (Csupán a hiányérzet csökkentése miatt említendő, hogy a többi magyar pénz tallér és dukát volt.)

A magyar váltópénzek jelentős mennyisége ellenére nincs nyoma annak, hogy rossz, illetve hamis dénárok lettek volna a magyar fehér pénzek között. A magyar veretek minőségének kérdésére azért kell kitérni, mert Miksa főherceg 1563 nyarán I. Ferdinándnak írt levelében12 nemcsak a magyar váltópénzek mennyiségére, hanem — a korábbiakhoz hasonlóan13 — a „Waida hamisítványaira,” illetve mások által forgalomba hozott rossz és hamis dénárokra is kitért, s részben ez utóbbiak forgalmával indokolta azt, hogy egy tallérért száz, sőt száznál14 is több dénárt adtak. A magyar dénárok alsó-ausztriai túlkínála10 kr. (= 40 d); sie entsprechen dem ungarischen Dreier.” Othmar Pickl: Das älteste Geschäftsbuch Österreichs. Die Gewölberegister der Wiener Neustadter Firma Alexius Funck (1516 bis ca. 1538) und verwandtes Material zur Geschichte des steierischen Handels im 15-16. Jahrhunderts. Graz, 1966. 123.

9 Huszár: Habsburg-házi, i. m. 30.

10 Karl Schalk: Zur Kenntnis des Prozentual-Verhältnisses der verschiedenen Münzsorten im Jahre 1564. Monatsblatt der Numimsmatischen Gesellschaft in Wien, 1897. 10-11.

11 A dénárok elsődlegességének hangsúlyozásából hiba lenne arra következtetni, hogy a magyar garasok ismeretlenek lettek volna a tágabb értelemben vett ausztriai pénzforgalomban. Néhány hasonló verettel együtt a magyar garasok is felkerültek a tiltott pénzek listájára: „... die Behai- mischen Groschen zu zehen Pfenning deßgleichen die Sächsischen, oder Schwerdgroschen, zu ainlif Phenning, auch die Hungerischen Gröschl, zu zwölff Pfenning, Wien, 1562. Oct. 7. Österreichisches Staatsarchiv Wien, Hofkammerarchiv, Patente, RN. 2. S. 101. Vö. Becher, i. m. II. 53-55. (A magyar garast az eredeti forrás szerzői nem emelték ki!)

12 Bécs, 1563. jún. 18. Österreichisches Staatsarchiv Wien, Hofkammerarchiv, RN. 40. E forrás szíves átadásáért Dr. Gecsényi Lajos főigazgató úrnak tartozom köszönettel.

13 Huszár-. Habsburg-házi... i. m. 16-17.; Günther Probszt: Österreichische Münz- und Geldgeschichte. Von den Anfängen bis 1918. Wien - Köln - Graz, 1983, 408-410.

14 A tallér árfolyama az 1554. évi 17. te. szerint 93 dénár volt. Corpus Iuris Hungarici. Magyar Törvénytár. Szerk.: Mákus Dezső. 1526-1608. közötti törvénycikkek. Bp. 1899. 372-373. A 100 dénáros