Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
N. Tahin Emma: Orvosok a Zsigmond-kori Magyarország városaiban
ORVOSOK A ZSIGMOND-KORI MAGYARORSZAG VAROSAIBAN 351 emlékeztettek. Ez azt is jelentette, hogy a városlakók egészsége kevésbé volt veszélyeztetve, mint a legfejlettebb, de az összezsúfoltság problémáival küzdő nagyvárosokban. A 14. század végén és a 15. század elején gyorsult fel a városi kézművesség fejlődésének és differenciálódásának az üteme, és alakult ki a hivatásos kereskedők rétege. A legjelentősebbeknek számító szabad királyi városok ekkor sem kézműves iparuk, hanem kereskedelmük révén érték el kiváltságos helyzetüket, vagyoni erejüket. A más adottságokkal rendelkező, Garam menti bányavárosok is nagy lépést tettek előre a városi fejlődés terén. A bányászat a középkorban széleskörű és állandó alapja volt az ország külkereskedelmének.27 A szabad királyi városok polgárai kereskedelmük révén állandó érintkezésben álltak Európa városiasodott régióival, ebből adódóan közvetett vagy közvetlen kapcsolatba kerültek azok anyagi és szellemi kultúrájával, beleértve a higiénés kultúrát is. Az ország legnagyobb városa a Zsigmond-korban Buda volt. Lélekszámá- ról pontos adataink nincsenek, jóllehet 1436-ból ránk maradt egy házösszeírás. Ennek alapján Tagányi Károly, aki a forrásra felhívta a figyelmet, a fővárosban 1436-ban kb. 22.585 lakost feltételezett, Szűcs Jenő pedig 7900-8000 személyre becsülte a lakosságot. Kubinyi András szerint az összeírás népesség-statisztikai célokra nem használható, mivel sem az összeírt területet, sem a tényleges házak számát nem ismerjük. Megítélésünk szerint is a lakosság ezen összeírás szerinti becslése sok bizonytalansági tényezőt rejt.28 Budán már az Árpád-korban is tartózkodtak a királyi udvarban orvosok. Az Anjou-korban és a Zsigmond-korban számarányuk gyarapodott, képzettségük magasabb lett. Többségükben még mindig külföldről ideszármazottak voltak. Bevándorlásuk irányát a dinasztikus kapcsolatok is befolyásolták. A királyok orvosai (doctor medicinae) vélhetően adtak orvosi tanácsot a városi előkelőségeknek is. Az Anjou-korban és a Zsigmond-kor kezdetén az orvosdoktorok általában olaszok voltak, akik rövidebb-hosszabb időre történő betelepülésükkel nemcsak az Itáliában megszokott magasabb orvosi kultúra jelenlétét biztosították, hanem a világiasabb, nyitottabb szemléletmódét is. A Budán megtelepült, főleg firenzeiekből álló olasz kolónia megtartotta olasz polgári karakterét, magával hozta az itáliai műveltség elemeit, a kifinomultabb városi szokásokat, vélhetően a higiénés kultúrát is. Közöttük nemcsak kereskedő, hanem physicus honfitársaik is megfordultak. 1385-ben Budán a patrícius Ulvingus házában végrendelkezett Jacobus de Arquada, physicus de Padua, megelőzően Francesco de Carrara orvosa, aki korábban az orvosképzés egyik fellegvárának tekintett Pá- duában tanított. A végrendeletében említett orvosi könyvei Budán és Velencében voltak, tehát huzamosabb ideig tartózkodhatott a fővárosban. A végrendelet tanúinak egyike, magister Henricus „cirurgicus” volt. 1437-ben Zsigmond halálá27 Szűcs Jenő: Városok és kézművesség a XV századi Magyarországon. Bp. 1955. 19-22. (a továbbiakban: Szűcs)', Mályusz, i.m. 165, 170, 171.; Bácskai, i.m.18-19. 28 Szűcs, i.m. 42—43.; Kubinyi Aiulrás: Budapest története a későbbi középkorban és a török hódoltság idején. In.' Budapest története. II. Szerk. Gerevich László, Kosáry Domokos. Bp. 1975. 19.
