Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
N. Tahin Emma: Orvosok a Zsigmond-kori Magyarország városaiban
A középkorban Itáliától eltekintve egész Európában kevés volt az egyetemi tanulmányokat végzett orvos.21 Számarányuk távolról sem felelt meg a városok lélekszámának, vidékről pedig teljesen hiányoztak. Hosszú és költséges tanulmányokkal, nem csekély fáradsággal és szellemi erőfeszítéssel szerzett tudásukat, jóllehet a társadalom szélesebb rétege igényelte, csak szűk, felső rétege és a fejlődés élvonalában járó városok közössége tudta megfizetni. Az orvosdoktorok száma messze elmaradt a jogi doktorokétól. Az orvosi praxist folytatók számát az is csökkentette, hogy Európa kevésbé fejlett régióiban pályájuk gyakran egyházi kötöttségbe torkollott. A városok fejlődése az egészség megtartása terén is új problémákat vetett fel. A saját munkájából élő városi polgár számára különösen fontos volt egészsége megőrzése, mivel létszükségletei addig voltak biztosítva, amíg munkaképessége birtokában volt. A városi közösség számára is létfontosságú volt a lakosság egészségének megtartása, a járványok megelőzése, amelyek magas halálozási aránnyal jártak, és pusztításukat a természetes szaporodás nem volt képes ellensúlyozni. A korai, falusias jellegű városokban az emberek még nyitott térségben éltek, és a szabad ég alatti élethez szoktak. Környezetük rendben- és tisztántartásáról maguk gondoskodtak. A falusias kisvárosi élet egyszerűbb körülményei kevésbé veszélyeztették egészségüket, amelyet magánügyüknek tekinthettek. A védelmet és biztonságot jelentő fallal körülvett városokban azonban, ahol előbb-utóbb minden talpalatnyi térség beépítésre került, azok a szokások és viszonyok, amelyek szabad térségben ártalmatlannak tűntek, a lakosság össze- zsúfolódásával már az egészségre nézve veszélyes és ártalmas tényezőknek minősültek. A városokat a lakosságuk összezsúfolódása nyomán terjedő járványos betegségek megjelenése hamar rádöbbentette, hogy az egészség a városban nemcsak az egyén magánügye, a város egészségének megóvása az egészséget védő rendszabályok meghozatalát és betartatását diktálja. Gazdagság esetén a higiéné általában önálló igényként is jelentkezik, és előmozdítja a magasabb egészségkultúrát is. Az egyén társadalmi rangja rendszerint személyes tisztaságában is kifejeződik. A fejlettebb városok a közegészségügy minden területén nagy lépést tettek előre. Nagyobb gondot fordítottak a tiszta ivóvíz biztosítására, az élelmiszerellátásra, a piacok ellenőrzésére és felügyeletére, az utcák tisztán tartására, vízvezetékkel és csatornával való ellátására, lekövezésére, gyógyszertár felállítására, a közegészségügy és a személyi higiéné tekintetében fontos fürdők építésére, etc.. A tisztálkodás és a fürdés elhanyagolása, a fürdők bezárása a 15. század végén, a szifilisz megjelenése után kezdődött!22 A városoknak a szociális kérdésekhez is hozzá kellett nyúlniuk. Gondoskodniuk kellett a szegényekről, a támasz nélküli öregekről és betegekről. EnORVOSOK A ZSIGMOND-KORI MAGYARORSZÁG VÁROSAIBAN 349 21 Hermann Baas: Geschichtliche Entwicklung des ärztlichen Standes und der medizinische Wissenschaften. Berlin, 1896. 143. (a továbbiakban: Baas) 22 Lewis Mumford: A város a történelemben. Bp. 1985. 272-277.; George Rosen: A history of public health. Baltimore-London, 1993. 30, 47-48.; Hartmut Boockmann: Die Stadt im späten Mittel- alter. München, 1986. 84-85.; N. Tahin Emma: A középkori város egészségügye. Egészségnevelés 36 (1995) 267-269.
