Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
N. Tahin Emma: Orvosok a Zsigmond-kori Magyarország városaiban
346 N. TAHIN EMMA belső betegségek gyógyítására irányult. Ebből következően az elméletileg képzett orvos mellett a külső bajokat, sérüléseket, a manuális munkát egy kézműves szinten, gyakorlatban képzett „szaksegédnek”, sebésznek kellett ellátnia.10 Az egyetemek orvosi fakultásainak tananyaga kezdetben a kolostorokban fennmaradt és az írás pártfogó erejével átörökített, a görög nyelven író klasszikus és késő antik szerzők egyes műveinek latin nyelvű fordításaiból állt. Az arabizmus térhódítása nagy hatást gyakorolt az európai orvostudomány fejlődésére. A görög-arab recepció két jellegzetes központját Salerno és Toledo képviselte. Két alapvető gyűjteményét pedig a 25 tételből álló, a fordító egyéni felfogását is tükröző, Hippocrates és Galenos fundamentális írásait és ezenkívül arab kompendiumokat tartalmazó „Corpus Constantinum”, valamint az arab medicina klasszikusainak a Nyugat előtt még ismeretlen vagy újra átültetett munkáit felölelő „Corpus Toletanum” reprezentálta. A középkori medicina antik tradícióra és arab tradukcióra épülő tudományossága keresztény világképpel egészült ki. 11 A középkor egyetemeinek orvosi karai a curriculumot és a tankönyveket illetően is a kor tudásának a maximumát nyújthatták hallgatóiknak. A gyakorlati képzés hézagát az orvosi hivatásra készülőknek ispotályok látogatásával, az egy évre elő is írt módon, egy tapasztalt gyakorló orvos mellett kellett pótolniuk.12 Frigyes „Constitutio”-jának cikkelyei közvetve vagy közvetlenül nemcsak az orvosképzésre, hanem a városi orvosok, sebészek, gyógyszerészek tevékenységét, taxáját, etikáját állami intézkedés híján előíró városi szerződésekre is hatással voltak.13 A belgyógyászati munkát kiegészítő sebészek között Itáliában és Francia- országban voltak orvosi fakultáson végzett, graduált chirurgusok is. Franciaországban a Szent Kozma Kollégiumban, amelyben kiemelkedő tudású sebészek oktattak, a chirurgusok olyan magas képzést kaptak, amely az orvosi fakultás oktatásától sem maradt el. Európa más térségeiben is előfordult, bár ritkán, hogy néhány sebész tudásának gyarapítására felkereste az orvosi fakultásokat. Többségük azonban lemondott a magasabb egyetemi képzésről, és kézműves módon, a gyakorlatban szerezte tudását. Nem ritkán a háborúkban tanulták vagy fejlesztették sebészi képességeiket. Szakmai felkészülésüket nagymértékben segítette, hogy lefordították anyanyelvűkre Abulcasis és más szerzők sebészeti munkáit. Itáliában néhány sebészdinasztia új sebészeti technikákat és eljárásokat is kifejlesztett, amelyeket apáról fiúra családi titokként örökítettek át. Az elméletileg magasan képzett, „physicus”-nak, német nyelvterületen „Bucharzt”-nak is nevezett, „magister medicinae”, „doctor medicinae” egyetemi fokozattal rendelkező orvosok és a sebészek társadalmi helyzete között kez10 Puschmann, i.m. 4. 11 Erwin Ackerknecht: Geschichte der Medizin. Stuttgart, 1989. 79. (a továbbiakban: Ackerknecht)-, Schultheisz, i.m. 11, 14-17. 12 Schultheisz, i.m. 22.; Puschmann, i. m. 4. 13 Rudolf Schmitz: Stadtarzt-Stadtapotheker im Mittelalter Stadt und Gesundheitspflege. Hrsg. Bernhard Kirchgassner, Jürgen Sydow. Sigmaringen, 1982. (Stadt in der Geschichte 9.) 10. (a továbbiakban: Schmitz).
