Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Süttő Szilárd: „Temporibus sanctorum regum Hungarie”
322 SÜTTŐ SZILÁRD karizmatikus szemlélet alapját képezi, semmi köze. A „szent királyok” frázisa a 15. század végén már egyértelműen csak a régi jó idők nagy magyar királyait jelenti, és nem kétséges, hogy ha Zsigmond magyar szempontból is sikeres és így népszerű uralkodóként regnál, az utókor emlékezetében ő is a „szent királyok” közé számított volna. A cezúrát immár teljes egyértelműséggel az Anjouk ragyogó kora és a rákövetkező obskúrus viszontagságok közt húzzák meg, és az, hogy Máriát még a magyar történeti tudatot hordozó nemesség politikai miso- gyniája ellenére is az előbbi korszakhoz sorozták — a megelőző századvég eseményeinek nem ismerése mellett — csak ezen különbségtétel határozottságáról tanúskodik. - Látszatra nagy tehát a különbség e két (vagy három: sancti / sacri reges) szó eredeti és végső értelme között, mégis a dicső, de letűnt múltra tekintő nosztalgia közös mindkét jelentésben: a kifejezés — legalábbis részben — ennek köszönheti létét, és végre is csak ez öltött benne alakot. Hátravan még, hogy az elöljáróban feltett kettős kérdésre megfelelve az 1386-87-es „szent királyokat” azonosítani és ennek megfelelően a fenti értelmezési skála valamelyik fokához közelíteni megpróbáljuk. Ennek során döntő szempont lehet az, hogy a három oklevél nem tesz éles különbséget az Árpádok és az Anjouk között: a második még azt az értelmezést is megengedi, hogy Nagy Lajos és Mária is szent királyok lennének, az első és a harmadik esetében pedig I. Károly hovatartozása kérdéses. E bizonytalanságban, pontatlan distinkcióban, értelmezési esetlegességben pedig éppen azt láthatjuk, ami e szavak eredeti jelentőségének — bármi legyen is az — teljes elhomályosulására, s így a kifejezés előrehaladott, az egy évszázaddal későbbit hajszálra megközelítő kiüresedésére utal.
