Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Spekner Enikő: A magyarországi beginák és beginakolostorok 13. századi története
A MAGYARORSZÁGI BEGINÁK ÉS BEG1NAKOLOSTOROK A 13. SZÁZADBAN 305 beginaapácák a szentté avatási perben tett tanúvallomásai szintén azt igazolták, hogy ők már jóval az alapítást megelőzően a Szent Katalin monostor tagjai voltak, s ez csak úgy képzelhető el, ha e szentről nevezett beginaházuk épült át kolostorrá. Maguk a beginák az új kolostor falai között csak fokozatosan váltak domonkos nővérekké, klauzúrájuk még nem volt olyan szigorú, mint majd a Margitszigeten lett, s lelki gondozásukat is világi pap látta el a domonkos barátok felügyelete mellett.21 Annak, hogy az alapítólevélben a domonkos rend, melynek az alapításban játszott szerepét a nonai apácák vitathatatlanul tisztázták, nem lett feltüntetve, a rendnek a „cura monialium”-mai szemben képviselt hivatalos álláspontja lehetett az oka. Az 1220-as évek második felétől a rend egyre súlyosabb tehernek érezte a hozzájuk csatlakozni kívánó női kolostorok lelki és anyagi gondozásának terhét. Úgy tapasztalták, hogy fő feladatuktól, az eretnekek elleni küzdelemtől, vonja el őket. Ennek hatására éppen 1239- ben adta ki kérésükre IX. Gergely pápa az „Inspirationis divinae” kezdetű bullát, melyben a testvéreket felmentette a „cura monialium.” további kötelezettsége alól. A rendelkezés az ezt követő évtizedekben többször megerősítésre került, s hol kisebb, hol nagyobb intenzitással érvényesült, míg végül IV Kelemen pápa 1267-ben Affectu sincero” kezdetű bullájában eltörölte azt.22 Természetesen ez az ellentmondásoktól sem mentes hosszú küzdelem nem akadályozta a rend egyes tagjait, hogy ahol szükség volt rájuk elvállalják ezt a feladatot, de a hivatalos elismerésre nem mindig adódott lehetőség. Veszprém esetében erre valamikor közvetlenül 1260 előtt kerülhetett sor, ugyanis IV Sándor pápa már Nona, respondit sic: Ego audivi plurie ab ore fratris Johannis dicti Cholos vicarii prioris provincialis Vngarie in Dalmacia nostri Predicatorum ordinis dicentis, quod habebat unam sororem carnalem in monasterio Vesprimiensi posito sub cura et obedientia ordinis Predicatorum et quod ipso monasterio Vesprimiensi erat datum per priorem provincialem Vngarie cure ipsius fratris Johannis Cholos, et quod ipse uolens eas claudere sicut religiosas, faciebat fieri murum, qui eas concluderet et ipse nolentes concludi, totum, quod edificatum erat in die de muro sorores ipsius monasterii de nocte disipabant et quod finaliter conclusit eas.” Bár a forrás régóta ismert a kiadásból, s többen hivatkoztak is rá, mégis ezt az adatát Érszegi Géza használta fel először. Érszegi Géza: Szent Margit és Boldog Ilona. In: R. Várkonyi Ágnes Emlékkönyv születésének 70. évfordulója ünnepére. Szerk. Tusor Péter. Szerkesztőtársak: Rimmer Zoltán, Thoroczkay Gábor. Bp. 1998. 36-41. Olasz változata: Delle beghine in Ungheria (owero l’insegnamento di un codice di Siena), Spiritualit' a e lettere nella cultura italiana e ungherese del basso medioevo. Red. S. Graciotti, C. Vasoli. Firenze, 1995. 63-73. (a továbbiakban: Érszegi: Szent Margit és Boldog Ilona) 21 MREV I. 165-169. No. I., 170-181. No. II., 272. No. XXXV, 275-281. No. XXXVIII.; Mezey: Irodalmi anyanyelviségünk, i. m. 24-25., 74-76.; Lovas Elemér O. S. B : Árpádházi Boldog Margit élete. Bp. 1939. 72-89.; Király Ilona: Árpádházi Szent Margit és a sziget: Bp. 1979. 48-58., 67-69.; Gutheil Jenő: A veszprémi Margit-romok és a Szent Margit-egyház. In: Évi jelentés a Veszprém vármegyei Múzeum és Múzeumi Könyvtár 1928/29. évi fejlődéséről és év végi állapotáról. Irodalmi melléklet. Veszprém, 1929. 3-9.; Gutheil Jenő: Az Árpád-kori Veszprém. Veszprém, 1979. 166-181. (a továbbiakban: Gutheil: Az Árpád-kori Veszprém); Deák Viktória Hedvig O. P: Bevezető „Garinus de Giaco: Szent Margit élete” című, a szerző által fordított munkájához. In: Legendák és csodák, i. m. 181-186.; Deák Viktória Hedvig O. P: Árpád-házi Szent Margit Legenda Maior-ja a domonkos hagio- gráfia tükrében. Doktori Disszertáció. Bp. 2003. 131-136. (a továbbiakban: Deák: Szent Margit Legenda Maior) ; Érszegi: Szent Margit és Boldog Ilona, i. m. 36-41.; Török József: A tizenharmadik század magyar egyháztörténete. Bp. 2003. 127-131. 22 Bullarium Ordinis FF. Praedicatorum. 1. Ed. T. Ripoll. Romae, 1729. 107., 481-482.; Deák: Szent Margit Legenda Maior, i. m. 103-114.
