Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Solymosi László: Esztergomi őrkanonok levéltára 1421-ből
AZ ESZTERGOMI ŐRKANONOK OKLEVELEINEK LELTÁRA 295 Az esztergomi káptalan 1270. július 6-án tanúsítja, hogy Máté mester, esztergomi őrkanonok a kanonoki testület előtt azért nem tette le a Fülöp esztergomi érsek által megítélt esküt, mert az esztergomi pénzverők falvából (az Esztergom melletti Kovácsiból) való három pappal egyezséget kötött. Chedem, Miklós, valamint András, a Szent Mihály-, Szent János evangélista-, illetve a Szent Kozma és Damján-egyház papjai eddig évente hét ünnepi alkalom mindegyikén külön-külön egy-egy márka értékű gyertyát adtak neki az őrkanonoki hivatal okán (ratione custodie). Máté őrkanonok azonban a papok szegénységére tekintettel könnyített terhükön. Ezentúl öt ünnepen, nevezetesen Karácsony (december 25.), Húsvét, Pünkösd, Nagyboldogasszony (augusztus 15.) és Mindenszentek (november 1.) napján kapott mindegyiküktől egy-egy márka értékű gyertyát, továbbá a templomok búcsúján (in festo ecclesiarum) a hívek által felajánlott gyertyákból harmadrész illette meg. AJ Eredeti hártyaoklevél, hátlapján kerek pecsét nyoma. Észt. kápt. m. It. 51-1-8 (DF 237 959.); B.) Eredeti hártyaoklevél, hártyacsíkon függő pecsétje elveszett. Észt. kápt. m. It. 51-1-9 (DF 237 960.); Átírás (B változat): Esztergomi káptalan 1381. április 8. Eredeti hártyaoklevél, selyemzsinóron függő kisebbik káptalani pecsét. Észt. kápt. m. It. 51-1-28 (DF 237 977.); Fejér VII. 95. (reg.); Magyar Sión 3 (1865) 59-60.; Cod. Strig. II. 95-96.; MES I. 576-577.; Vö. Györffy, i. m. II. 271-273. 16. Item privilegium quoddam prepositi Luce et capituli ecclesie Strigoniensis super vinea Philpes et Vrkuta vocate. Lukács prépost és az esztergomi káptalan 1280 táján függőpecsétes oklevelet állít ki a Fülpös, illetve Úrkuta nevű szőlőről. Az ismeretlen, minden bizonnyal elveszett oklevél Lukács prépost tisztségviselésének időpontja alapján keltezhető. Kollányi: Kanonokok, i. m. 21. 17. Item quoddam privilegium domini Lodovici [recte: Lodomerii] archiepiscopi Strigoniensis super debito sacerdotis de Kouachi in candelis. Lodomér esztergomi érsek 1297. január 23-án tanúsítja, hogy Marcell esztergomi őrkanonok, valamint Kovácsi településről (Esztergom m.) László, a Szent Kozma és Damján-egyház, Gergely, a Szent János evangélista-egyház és Domonkos, a Szent Mihály-egyház áldozópapja a székesegyházi kanonokok, különösen Jakab kántorkanonok közreműködésével megegyezett abban, hogy a három egyház mindenkori papjai évente külön-külön öt márka értékű gyertyát adnak Marcell őrkanonoknak és tisztségében utódainak. Eredeti hártyaoklevél, hártyacsíkon függő pecsétje elveszett. Észt. kápt. m. It. 51-1-21 (DF 237 970.); Magyar Sión 3 (1865) 942-943.; Cod. Strig. II. 220-221.; Wenzel X. 276-277.; MES II. 397-398.; Vö. Györffy, i. m. II. 271-273. 18. Item privilegium capituli ecclesie Strigoniensis super debito candelarum ecclesie Sanctorum Cozme et Damiani martirum prope civitatem Strigoniensem. Tamás mester esztergomi prépost és a káptalan 1297. január 23-án tanúsítja, hogy Marcell esztergomi őrkanonok Imre mester, az esztergomi Szent György-egyház prépostja és székesegyházi esperes előtt pereskedett, mert Kovácsi településen (Esztergom m.) László, a Szent Kozma és Damján-egyház áldozópapja négy éve, Gergely, a Szent János evangélista-egyház és Domonkos, a