Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Solymosi László: Esztergomi őrkanonok levéltára 1421-ből
286 SOLYMOSI LÁSZLÓ az egyházi intézmény megtalálja levéltárában a birtokperéhez szükséges írásos bizonyítékot, vagy azt az oklevelet, amelynek átírását kérték tőle, mert másik példánya a tatárjárás miatt vagy más okból elveszett. A gazdag levéltári anyagban a keresés sokáig tartott, ha minden egyes oklevél vagy jobb esetben egyes elkülönített oklevélcsoportok darabjainak átnézése hozhatott csak eredményt. A keresési idő lerövidítésére több lehetőség adódott. A tájékozódást legáltalánosabban úgy könnyítették meg, hogy az oklevél hátlapjára egykorúan vagy később ráírták az oklevél rövid tartalmát, lényegét. Ebben az esetben a kutatáskor a teljes szöveg helyett elég volt elolvasni a hátlapi feljegyzést, és a többnyire összehajtogatott oklevelet sem kellett kiteríteni. A forrásanyag áttekintését segítették a fontosabb oklevelek szövegét másolatban tartalmazó kartuláriumok.4 E típus legkorábbi magyarországi példája a pannonhalmi Liber ruber, amely közvetlenül a tatárjárás előtt készült, és az apátsági levéltár 60 értékes oklevelének másolatát tartalmazza.5 A 14. századból a zágrábi püspökség6 és a topuszkói ciszterci apátság7 kartuláriuma maradt fenn. A hiteleshelyek által kibocsájtott oklevelek áttekintését jól szolgálták a 13. század közepétől fogva vezetett registrumok, jegyzőkönyvek, amelyek másolatban a hiteleshelyi kiadványok szövegét rögzítették.8 A legkorábbi regisztrumtöredéket a 13. század második feléből a gyulafehérvári káptalan hagyta ránk.9 A levéltári leltárak egyfelől a forrásanyag számbavételét, nyilvántartását, áttekintését szolgálták, másfelől a tartalmi tájékozódást segítették. Mindezt jól mutatja az egri példa. Az egri káptalan az 1478-ban készült statutum szerint a dékánnal egyidőben évente két levéltárost választott a kanonokok sorából, hogy a székesegyház felső és titkos sekrestyéjében őrzött levéltárnak őrei (conservatores) legyenek, és leltárt (inventarium) készítsenek az oklevelekről, hogy per esetén könnyen tájékozódni lehessen bennük.10 A legkorábbi levéltári leltár a veszprémi káptalan levéltárában maradt meg. Az 1352-ben készült jegyzék levéltári rendezésről, a püspökséget és a káptalant érintő levéltári anyag szétválasztásáról tanúskodik. A jegyzék készítői ugyanis többnapi munkával kiválogatták, egy helyre (in unam partem) összegyűjtötték, és leltárba foglalták a székesegyház levéltárában (in conservatorio 4 Felsorolja őket Szentpétery Imre: Magyar oklevéltan. Bp. 1930. 246-247. (Magyar Történettudomány Kézikönyve II/3.), (a továbbiakban: Szentpétery: Oklevéltan); Uő.: II. Endre király oklevelei a topuszkói apátság részére. In: Emlékkönyv Fejérpataky László életének hatvanadik, történetírói működésének negyvenedik, szemináriumi vezetőtanárságának harmincadik évfordulója ünnepére. Bp. 1917. 327-328. (a továbbiakban: Szentpétery: II. Endre király oklevelei); A zárai másolatgyűjtemény monografikus feldolgozását és kiadását tartalmazza a Chartulare Jadertinum monasterii Sanctae Mariae. (Zadarski Kartular samostana Svete Marije.) Digessit atque interpretationibus historicis, paleographicis, diplomaticis, chronologicis, topographicis et musicis instruxit Victor Novak. Zagreb, 1959. 5 . Pannonhalmi Bencés Főapátsági Levéltár, Liber ruber (Magyar Országos Levéltár, Diplomatikai Fényképgyűjtemény [a továbbiakban: DF] 208 291.) 6 Zágrábi érseki lt. Liber privilegiorum (DF 283 555.) 7 Zágrábi érseki lt. Tenor privilegiorum monasterii beatae virginis Mariae de Toplica (DF 283 328.); Vö. Ferenc L. Hervay: Repertorium historicum Ordinis Cisterciensis in Hungária. (Bibliotheca Cisterciensis 7.) Roma, 1984. 187.; Szentpétery: II. Endre király oklevelei, i. m. 327-333. 8 Szentpétery: Oklevéltan, i. m. 129-130., 219-220. 9 György György: Gyulafehérvár kezdetei, neve és káptalanjának registruma. Századok 117 (1983) 1120-1134. 10 Solymosi László: Az egri káptalan dékánválasztási statútumai a XV századból. Levéltári Közlemények 63 (1992) 143., 148-149. (6. cikkely)
