Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Magyar Eszter: Fa- és faszénellátás a három Garam menti bányavárosban
A 16. század második felében a bányászok és város érdekegysége megbomlott, mivel ebben az időben a bányák túlnyomó része kincstári, vagy idegen bányabérlő birtokába került (bár ezek a kívülről jött bányabérlők igyekeztek mielőbb városi polgárságot szerezni), az erdők pedig városi tulajdonban voltak. Ezt az ellentétet szándékozott az 1571-ben kiadott bányatörvény 44. paragrafusa megoldani azzal, hogy a bányák félmérföldes körzetében fekvő erdők használatát törvényben biztosította a bányatulajdonosok érdekében. A bányászati segédnyersanyagok beszerzéséért felelős bányamester már csak felerészben kapta fizetését a várostól, a másik felét a kamara adta. A bányászatra és a pénzverő kamarára felügyelő kamarai alkalmazottak — a bányászati érdekek védelmének a hangsúlyozásával — a város erdőgazdálkodását is igyekeztek hatáskörük alá vonni. A kamarai bányászat számára már az általuk alkalmazott munkásokkal égettettek szenet a város erdeiben, holott a város a 15. században maga látta el faszénnel a kamarai aranyolvasztót, és így jobban tekintettel lehetett erdei védelmére. A városi erdők használatának a megszerzésére irányuló nyílt törekvést igazolta az a tény is, hogy a kamarai gazdaság saját fűrészmalmokat állított fel a városi erdőkben, és termékeiket nemcsak bányászati célokra fordította, hanem azzal kereskedett is.18 Tekintettel arra, hogy Körmöcbánya — erdővel határolt falvai nagy számának köszönhetően — bőségesen rendelkezett fával, itt nem voltak olyan élesek az ellentétek a kamarai bányagazdaság és a város között, mint a másik két bányavárosban. Fa és szénhiány már csak azért sem lépett fel, mert a favágó és szénégető munkások a város jobbágy- falvaiban laktak, a várossal nemcsak gazdasági kapcsolatban, hanem feudális függő viszonyban is álltak. Selmecbánya ezüstbányáinak a művelői a 13. századi kiváltságlevélnek megfelelően használták a bányák körüli erdőket. Az faellátási gondok a 14. században kezdődtek, ekkor már a bányákat övező erdők idegen kézre kerültek, és használatuk az erdőbirtokos jóindulatától és törvénytiszteletétől függött. A bányászat számára kiadott kiváltságlevelekben rögzített ingyenes erdőhasználat inkább csak törvénybefoglalt kívánalom, nem pedig megvalósítható gyakorlat volt. Selmecbánya a saját erdeiből már a 15. században sem tudta a bányászat és ércolvasztás fa- és faszénigényeit ellátni, hanem behozatalra szorult. A városi tanács — erdő híján — nem volt abban a helyzetben, hogy a faellátást megszervezze, irányítsa. A tanács csak mint érdekképviseleti szerv lépett fel polgáraiért, és a faellátást tekintélyével igyekezett elősegíteni. Az erdővásárlásokat és az erdőbérleteket a városi polgárok mindig a város nevében bonyolították le, az erdőhasználati szerződések betartását pedig a tanács szavatolta. A városi testület pereskedett a bányavállalkozó érdekében akkor is, amikor polgárát jogtalanul akadályozták az erdőhasználatban.19 A 16. század elejétől kezdve Selmecbányát a környékbeli falvakból látták el fával és faszénnel. A város 50 km-es körzetében szinte valamennyi falu lakossága, jobbágysága egyénileg vagy kisvállalkozásban foglalkozott szénégetéssel, itt nem jelentek meg szénégető nagyFA- ÉS FASZÉNELLÁTÁS A HÁROM GARAM-MENTI BÁNYAVÁROSBAN 223 18 SL Stadtbuch. 176., uo. C 348 d.; Schmidt 1834, i. m. II. 452. 19 Kerbholz : SL C 337. N:78., 80., uo. Stadtbuch 172., uo. 688 d. 625.
