Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Gerics József: A képviselet középkori országgyűléseinken
128 GERICS JÓZSEF a válaszadást arra a szerintünk sarkalatos kérdésre (vagy fel sem teszi), amelytől a városok országrendisége (tartományi rendisége) függ: részt vettek-e a városok érdemi politikai döntésekben, vagy sem? Ez voltaképpen a status quaestionis, a tárgyalandó kérdés állásának az alapja lenne! Állásfoglalását ekként zárja le: „ A közvetlenül a királytól függő városok... (adójához, katonai erejéhez) a király országgyűlés nélkül, saját földesúri jogán is hozzájárulhatott... Magyarországon végül a városok inkább mint kollektív nemes személyek, birtokaikra tekintettel őrizték meg rendi jogaikat”.23 Ez a megfogalmazás hallgatólag akár a városok egységének a nem-létét, vagyis a városok rendjének politikai értelemben vett hiányát is magában foglalhatja a középkori Magyarországra nézve. A városok kellően felhatalmazott képviselőinek a gyűlésre hívása és ottani jelenlétük nem kelléke az országgyűlés-jellegnek. A törvényre való esetleges eskütételük és a törvényszöveg (pl. valószínűleg 1459-ben kívánt) városi megpe- csételése a törvény végrehajtására vonatkozó városi kötelezettségvállalás bizonyítéka lehet. A városok „egységes” jogát sem a tárnoki ítélőszék működése, sem más körülmény, pl. a királyi tanácsba való időnkénti meghívásuk nem igazolja, még akkor sem, ha a velük való tárgyalásnak törvény kiadása lett a következménye, mint 1405-ben is volt. A városiak egy részének meghallgatása a királyi tanácsban (pl. a szász városoké) Ladányi Erzsébet megállapítása szerint még Nagy Lajos-kori eredetű, nem 15. századi, új fejlemény. A meghívott városok állománya esetenként is változott, s az 1405-ben a tanácsba meghívott és városi törvénypéldányt nyert települések névsora sem alkalmas érv a városok jogának egysége mellett. A magyar király Nagy Lajos óta, 1370-ben már minden esetre az erdélyi szász székekkel és városokkal az udvarba küldött követeik útján is érintkezett, meghallgatta kéréseiket meg panaszaikat, és eljárt ügyeikben.24 * Ugyanez folytatódott Zsigmond idején is, vagyis a királynak a városok követeivel való esetenkénti tárgyalása önmagában nem Zsigmond-kori újítás. Nem mellőzhetünk ezen kívül a városok legrangosabb csoportjának tagjaira vonatkozó, olyan uralkodói bírói döntéseket, amelyeknek tanulsága szerint ezekkel az ügyekkel Zsigmond nem „legfőbb földesúrként”, hanem egészen más minőségben foglalkozott. 1397-ben a király a Szeben és Buda között a Bécs felé irányuló kereskedelem ügyében a vita eldöntését elhalasztotta „ az összes főpapok és bárók összejövetelére, avagy gyűlésére, amikor majd velük Isten vezetésével valamilyen meghatározott helyen együtt leszünk (ad conventionem seu congregationem universorum prelatorum et baronum, dum cum eisdem deo duce in aliquo certo loco fuerimus constituti). Szembetűnő, hogy ez a formula, ti. a deo duce fuerimus constituti, azonos azzal, amellyel a király személyes ítél23 Kubinyi 2002, i.m. 53. 24 1370: „ nunciis et ambassiatoribus fidelium Saxonum... septem sedium" (Z-W. 11.358.); 1377.: „missis ad nos nunciis ipsorum" (kolozsváriak; Z-W. II. 460.); - 1378. a szebeni cives kéréseikkel Lajoshoz küldik „ambassiatores et speciales eorum nuncios” (Z-W II. 488.) 1391-ben és 1395-ben Zsigmond tilalmazza a vámszedést a királyhoz vagy királynéhoz menetel szüksége esetén a hét szász széknek és falvaknak a lakóitól, valamint a „ nuncii seu ambassiatores eorum”-tói, 1404-ben pedig ugyanilyen ügyben az áruik nélkül közlekedő brassóiaktól és követeiktől (Z-W III. 316 és 318.)
