Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Köszöntő
Érszegi Géza köszöntése Egy Hunyadi János által 1455-ben kiadott oklevél jelzetének felkutatása során Kenéz Győző és Iványi Emma közvetítése által jutottam el immáron 30 éve Érszegi Gézához, aki azonnal megoldotta az elém tornyosuló feladatot és jó munkát kívánt a közelgő nyári szünetre célozva — akkor gimnáziumi tanár voltam — a forrásokban búvárkodáshoz. Az ismeretségből később munkatársi kapcsolat és barátság lett. A következő alkalommal az Anjou-kori oklevéltár első, a munkát elindító értekezleten találkoztunk 1978-ban. Ekkor már az oklevél- és regesztakiadás tekintélyének számított. A fiatal tudós túl volt az Aranybulla hiteles szövegének kiadásán, kandidátusi monográfiájának elkészítésén, amely Sárvár középkori történetét dolgozta fel (1978), és előtte állt jeles szerzőtársakkal a „Dózsa oklevéltár” megjelentetésének. Az ekkor mindössze tíz éve latin-levéltár szakon végzett Érszegi Géza, az Országos Levéltár levéltárosa, aki egy év kivételével eddig egész pályáját az intézmény alkalmazottjaként töltötte el, nem pihent meg. A megszerzett magas szintű erudícióval és szakmai igényességgel hozzáfogott az Eredeti pápai oklevelek Magyarországon 1199-1417 című műve elkészítéséhez, amely egy újabb decennium után, 1989-ben sikeresen megvédett akadémiai doktori értekezésének is a címe lett. Hozzásegítette sikeréhez, hogy a perugiai Universita per gli Stranierin (1975), a római Universita Gregoriánén (1977) is folytatott tanulmányokat és a Vatikáni Levéltár (1985-1986) vendégkutatója lehetett. A vatikáni kutatásokat mindig szívügyének tartotta, és felújításukat minden erejével szorgalmazta. A rendelkezésére bocsátott ösztöndíjas időket nemcsak arra használta, hogy páratlan értékű magyar vonatkozású egyháztörténeti forrásokat tárjon fel a Vatikáni Titkos Levéltárban, hanem arra is, hogy megismerje Itáliát, Rómát és a Vatikánt is. Az előbbire bizonyság doktori disszertációja és a több ezer hungarika adat példamutató feltárása, az utóbbira néhány eset. 2000-ben az olasz fővárosban járván a magyar követség sofőrje megjegyezte: „ez a professzor (Érszegi) úgy ismeri Rómát, mint én a falumat”. 2004-ben pedig a Nemzetközi Levéltári Tanács Kongresszusán, Bécsben egy kollega megszólított németül: van itt egy olasz úr, mutassam be neki. Nagy nehezen kiderült, Érszegiről van szó, aki éppen önfeledten internetezett a hallban. Olasz és vatikáni kapcsolatait — a rendelkezésére álló lehetőségek között — folyamatosan ápolja, tanácsaival segíti a kutatni indulókat. Neki köszönhető az is, hogy római útjuk alkalmával (2001) a magyar levéltárosok a Vatikáni Levéltárban is látogatást tehettek. Miközben szemét olasz földre vetette, nem feledkezett meg a hazai oklevelekről sem. A Decreta regni Hungáriáé társszerzőkkel összeállított Mátyás-kori kötete 1989-ben jelent meg, a tihanyi alapítólevél 1993-ban, Szent István pannonhalmi oklevelét 1996-ban adta ki. Nem feledkezett meg a diplomatikai magas ismereteket megkívánó feladatok mellett az ismertető jellegű kiadványokról sem, mint például a két kiadást megélt Árpádkori legendák és intelmek
